Az összeszokottság még nem az igazi a komáromi kosarasoknál

komáromi kosarasok
Komárom |

Ma (18.00) az újonc losonciak otthonában kezdik meg a komáromiak a férfikosárlabda-extraliga 2018/2019-es szezonját.

Minden eddiginél sűrűbbnek ígérkezik a mezőny az élvonalban: a kassai klub megszűnése és a pozsonyi Karlovka váratlan visszalépése miatt ugyanis csak kilenc csapat indul a bajnokságban. „Eddig is az volt a célunk, hogy bejussunk a playoffba. És bár most ez csak egy gárdának nem fog sikerülni, mind a kilencnek reális esélye van a rájátszásra, főleg hazai pályán lesznek jók, mert mindenki erősített. Arra számítunk, hogy az Inter, a lévaiak és a privigyeiek azért ismét ott lesznek legelöl”– prognosztizált lapunk kérésére Paulík József, a komáromiak menedzsere.

A tavalyi bronzérmesnél nagy volt a mozgás nyáron, a szlovén Milos Sporart egy fiatal magyarországi edző, Vavra András váltotta, akinek több újonnan igazolt, meghatározó játékost kell beépítenie a csapatba. „Erről szólt a felkészülésünk is, hogy összekovácsoljuk a gárdát. A három amerikai légiósunk egészen más, nem európai kosárlabdát játszik. Támadásban elég gyakran az egyéni játék dominált, amin változtatnunk kell, védekezésben pedig határozottabban, keményebben kell fellépnünk. Az összeszokottság hiánya a legfőbb probléma” – szögezte le Paulík.

Hasonlóan vélekedik a komáromiak egyik új igazolása, a sárosfai Hlivák Dalibor is. „A meccseken meg kellett egymást szoknunk, hisz ez csapatmunka, s ezért néha a játékunk nem azt tükrözte, mint amit szerettünk volna” – mondta az Új Szónak a 23 éves kosaras, akit az elmúlt idény legjobb fiatal játékosának választottak a ligában. Kedvenc posztján, irányítóként nem egyszerű a dolga Komáromban, mivel Nenad Miloševič és Liam O´Reilly is riválisa. „Miloševič játékát már régóta ismerem, a válogatottban is együtt játszottunk és edzettünk, már ott is sokat segített nekem. Ha együtt voltunk fönt a pályán a felkészülési meccseken, vele zökkenőmentesebben ment a játék. A magam részéről nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel, tudom, hogy jobban is tudok játszani, a hibáimon próbálok minden egyes edzésen javítani” – tette hozzá Hlivák.

S hogy rajta kívül kik érkeztek még az MBK Rieker Com-therm csapatához? Az említett O´Reilly mellett Dayon Goodman és Jamal Hunter a másik két tengerentúli légiós. A 34 éves horvát Nenad Delic öt év után tér vissza a szlovák extraligába (korábban Handlován és az Interben játszott), s jött két fiatal, Lukáš Bolek a Karlovkától és Adrián Smik a Svitből. „7–9 olyan kosarasunk van, akinek játékára állandóan, több játékpercben számíthatunk. Kérdés, hogy hosszú távon mennyire fognak elfáradni. S az is, hogy a riválisoknál egészségesek lesznek-e a kulcsjátékosok. A korábbi években sok sérültünk volt, szerencsére eddig jó a helyzet” – tette hozzá Paulík.

Az 1. forduló mára halasztott zárómeccsén (a losonci csarnok a hétvégén futsal BL-mérkőzéseknek adott helyszínt) a komáromiak az újonc losonciaknál vendégeskednek.   

Érdekes

A komáromiak felkészülési meccsei

Szigetszentmiklós–Komárno 86:109

Komárno–Alba Fehérvár 77:79

Komárno–Falco Szombathely 80:81

Komárno–Sopron 75:69

Sopron–Komárno 93:86

Alba Fehérvár–Komárno 89:69

Falco Szombathely–Komárno 88:64

Komárno–Hopsi Polzela (szlovén) 76:67

UBSC Graz–Komárno 81:84

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?