Az első harmad miatt sajnálkoznak a szlovákok

<p>A szlovák jégkorong-válogatott a negyeddöntőben búcsúzott a finn&ndash;svéd közös rendezésű világbajnokságtól, miután 4:3-ra kikapott a finnektől.&nbsp;</p>

 

A mérkőzés után a játékosok egyetértettek abban, hogy az első harmadban ment el a meccs.  „Nagy kár azért az első harmadért – mondta a támadó Tomáš Kopecký. – Ha nem játszunk 60 percen át teljes erőbedobással, nem nyerhetünk. A második és a harmadik játékrészben harcoltunk, kiegyenlítettünk, a negyedik finn gól azonban visszavetett bennünket. Pedig szerintem elég jó csapatunk volt ahhoz, hogy az elődöntőbe kerüljünk. A célt viszont a negyeddöntőbe kerüléssel teljesítettük, és szerintem van mire építenünk.” Branko Radivojevič könnyeivel küszködve nyilatkozott: „Egyáltalán nem úgy kezdtünk, ahogy kellett volna. Mindannyian tudtuk, hogy oda kell figyelnünk a finnek első sorára, mégis helyzetbe engedtük őket. A negyedik gól előtt nagyot hibáztunk. Pedig szerintem megérdemeltük volna, hogy a négy közé kerüljünk.”  „Háromgólos hátrányból álltunk fel, ez ritkán fordul elő, főleg nem playoff-meccsen. Őrült mérkőzés volt. Ha egy kicsit kevesebbet hibázunk, biztosan nyertünk volna. A finnek eggyel több gólt lőttek, ezért nyertek – konstatálta a csapatkapitány Miroslav Šatan, de nem értett egyet azzal, hogy a szlovákoknak finn komplexusuk volna. – Sokszor kikaptunk a finnektől, de ezek a vereségek mindig a nem megfelelő védekezésből fakadtak. Most is erre fizettünk rá.” „A finneknek a mi hibáink adtak lendületet – jegyezte meg a kapus Rastislav Staňa, aki a szlovákok egyik legjobbja volt a tornán. –Az elején nagyon nem ment a játék, az edző le is kiabált minket az öltözőben, hogy ezt rossz nézni. Akkor azt mondtuk magunkban, nincs mit vesztetünk. Kár a kapufákért, minden más lehetett volna. Az utolsó harmadban 3:3-nál már érezhető volt, hogy egy gól dönt. Bíztam benne, hogy azt a gólt mi lőjük. Ha nagy zakót kaptunk volna, talán nem fájna ennyire a vereség. Így sokkal rosszabb. Nagyon bánt, hogy a negyedik gólnál nem tudtam segíteni a csapatomnak.” Vladimír Vůjtek szövetségi kapitány most is higgadtan és tárgyilagosan értékelt: „Az első harmadot átaludtuk, a finnek sokkal jobban korcsolyáztak, és több gólt is lőhettek volna. A második játékrészben összekaptuk magunkat, mi irányítottunk, lőttünk két gólt és két kapufát. A harmadik harmadban kiegyenlítettünk, de jött egy végzetes hiba, őrizetlenül hagytuk a legjobb finn játékost. A fiúk nagyon akartak, talán túlságosan is motiváltak voltak. Ha leszámítjuk az első harmadot, akkor ma a szerencsésebb nyert.” (SITA, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?