Athén után döntenek

Mexikóváros. Közép-európai idő szerint nem sokkal péntek éjfél előtt, négy és fél órás heves vita, 58 hozzászólás után Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke bejelentette, hogy a baseball, a softball és az öttusa olimpiai műsorból való esetleges törléséről majd csak az athéni olimpia után döntenek.

A mexikóvárosi Camino Real szálló báltermében zajló 114. rendkívüli NOB-ülés második napján természetesen a programbizottság javaslata volt a fő téma. A tagok többsége szót kért, Schmitt Pál és Aján Tamás magyar NOB-tagok is elmondták véleményüket, és a többiekhez hasonlóan a javaslat ellen foglaltak állást. A hozzászólók általában meggondolatlannak, megfelelő előkészítés nélkülinek ítélték a javaslatot. Rogge elnök az 58. hozzászólás után rövid szünetet rendelt el, majd a végrehajtó bizottság nevében a javaslat érdemi tárgyalását elnapolta, és a három sportág kizárását javasló indítvánnyal kapcsolatos döntést az athéni olimpia utánra halasztotta.

Az ülést követő sajtótájékoztatón Rogge elnök elégedetten nyilatkozott. Kijelentette, hogy a NOB szervezeti felépítésével és a játékok jövőjével kapcsolatban fontos döntéseket hoztak. Hírügynökségi jelentések szerint azonban az elnök kétségkívül presztízsveszteséget szenvedett, mert a program reformját nem tudta rákényszeríteni a tagságra. Ami a jövőt illeti, Rogge kijelentette: reméli, hogy a három érintett sportág az elkövetkezendő években bebizonyítja, hogy tudomásul vette a programbizottság üzenetét. Hogy mindez a gyakorlatban mit jelent, arra a jövő adhat választ.

Megfigyelők mindenesetre emlékeztettek arra, hogy a NOB üléseit általában az olimpiai játékok színhelyén, de a versenyek kezdete előtt rendezik, így a kérdés megvitatását – ha tényleg az olimpia utánra tervezik – valószínűleg csak 2005-ben lehetne napirendre tűzni, akkor viszont már aligha lesz lehetőség arra, hogy a 2008-as játékok műsorán változtassanak. „Remélem, hogy az öttusa Athénban és az előtte rendezendő világversenyek során bebizonyítja, hogy helye van az olimpiai játékokon” – mondta Schmitt Pál MOB-elnök az ülés végeztével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?