Armstrongra senki sem veszélyes?

Luxembourg. Az amerikai Lance Armstrong sorrendben negyedik győzelmére készül a Tour de France-on. Magyar szempontból különösen fontos és örvendetes premier: a világ legjelentősebb profi kerékpáros körversenyén Bodrogi László is indul.

Luxembourg. Az amerikai Lance Armstrong sorrendben negyedik győzelmére készül a Tour de France-on. Magyar szempontból különösen fontos és örvendetes premier: a világ legjelentősebb profi kerékpáros körversenyén Bodrogi László is indul.

A US Postal-csapat tengerentúli klasszisára tulajdonképpen senki sem lehet veszélyes a ma kezdődő és július 28-ig tartó 3276.5 km-es viadalon. Legnagyobb vetélytársa, az 1997-es bajnok, s azóta a második helyet rendre kibérlő – s az utóbbi napokban doppingügybe keveredő – német Jan Ullrich térdsérülése és az azt követő rehabilitáció miatt idén nem száll nyeregbe, ugyanakkor a riválisok még csak „meg-megvillantják oroszlánkörmeiket“, a több mint három hét, megannyi meredek emelkedő valójában túl sok nekik.

A Tour történetének első magyarjától részsikereket remél klubja, a Mapei-Quick Step. A vb-bronzérmes úgy nyilatkozott, hogy az egyéni időfutamokon illik „hoznia magát“, a sík szakaszokon főleg a világbajnoki címvédő társát, a spanyol Oscar Freire Gomezt, valamint a másik két sprintert, a belga Tom Steelst és a dél-afrikai Robert Huntert segíti, míg a kaptatókat valahogy túl kell élnie.

– Akár már a szombati rajton jó eredményt érhetek el, hiszen az idény elején, a szintén erős mezőnyű Párizs–Nizza versenyen nyertem prológot, és rövid ideig viselhettem az élen állónak járó sárga trikót – mondta Bodrogi, aki már csütörtökön átesett a kötelező vérvételen, és még aznap, valamint pénteken is három-három órát edzett. - A hegyektől sem félek, de tudom, néhány világsztár is elvérzett már az Alpokban vagy a Pireneusokban. A fő célom, hogy végig bírjam a párizsi befutóig.

A 89. Tour de France Luxembourgban kezdődik, majd a 189 induló átmegy Németországba, és ezután jön Franciaország, amelyet – két pihenőnap közbeiktatásával – az óramutató járásával ellenkező irányban kerekeznek körül. A befutó hagyományosan a Champs-Elysées-n lesz. Bodroginak a prológ mellett igazán három etap – a 4., a 9., valamint az utolsó előtti – fekszik igazán. Ezeken nem mezőny-, hanem egyéni, illetve csapatversenyt rendeznek, és az óra az „ellenfél“.

A címvédő Armstrongnak másfél hétig nem igazán teremhet babér– hacsak nem nyer a prológon – , s inkább a sprinterek kerülhetnek reflektorfénybe. Később jönnek a hegyek, az amerikai várhatóan itt ugrik majd az élre. Az első komolyabb emelkedő a 11. etapon, július 18-án vár a kerekesekre. A versenyről minden nap élő adásban közvetít az Eurosport televíziós csatorna.

Az utóbbi tíz év győztesei – 1992: Miguel Indurain (spanyol), 1993: Indurain 1994: Indurain, 1995: Indurain, 1996: Bjärne Riis (dán), 1997: Jan Ullrich (német), 1998: Marco Pantani (olasz), 1999: Lance Armstrong (amerikai), 2000: Armstrong, 2001: Armstrong.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?