Anelka nem akar edző lenni

London |

<p>Nehezen tudja elképzelni magát labdarúgóedzőnek Nicolas Anelka, a Chelsea játékosa.</p>

A francia támadó szerint ez a tevékenység sokkal nehezebb, mint az övé a pályán, legalábbis erre következtet trénere, Carlo Ancelotti példájából, abból, hogy csak ebben a szezonban milyen nehéz szakmai döntéseket kellett meghoznia - például a csapatösszeállítást illetően - az olasz szakembernek.
"Egy menedzsernek sokkal nehezebb a dolga, mert mindenkinek meg kell felelni és döntéseket kell hozni. Egyértelmű, hogy én sosem leszek edző, nem akarom ezt csinálni" - idézte londoni klubja honlapja a tavalyi világbajnokságról fegyelmezetlenség miatt hazaküldött, később 18 válogatott mérkőzésre eltiltott futballistát.
A 32 éves, Európa-bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Anelka a vb-n a mexikóiak elleni csoportmérkőzés szünetében összekülönbözött Raymond Domenech szövetségi kapitánnyal, a történtek napvilágra kerülése nyomán pedig a szövetség vezetősége hazazavarta a csatárt. Ezt követően a játékosok sztrájkba léptek, egy edzést kihagytak, többen pedig nem léptek pályára az utolsó találkozón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?