ALSÓ SAROK

A szenciek még pénteken 1:0-ra legyőzték a Slovant, így már hat ponttal vezetnek az utolsó helyen álló szenciek előtt. A labdarúgók nem sok érdekeset produkáltak a pályán – a meccs egyetlen helyzetéből esett a gól –, de a bíróknak meg a nézőknek voltak említésre méltó tetteik.

A szenciek még pénteken 1:0-ra legyőzték a Slovant, így már hat ponttal vezetnek az utolsó helyen álló szenciek előtt. A labdarúgók nem sok érdekeset produkáltak a pályán – a meccs egyetlen helyzetéből esett a gól –, de a bíróknak meg a nézőknek voltak említésre méltó tetteik.

Bicskával a partjelzőre

A Slovan már régen nem labdarúgóival, hanem szurkolóival hívja fel magára a figyelmet. Pénteken Szencen sem hazudtolták meg önmagukat, mindkét partjelzőnek kijutott a jóból. Roman Slyško a főtribün előtt integetett, nemegyszer sört is zúdítottak a nyakába. A 70. perc környékén bicska is röpült az asszisztens felé. Két hete Nyitrán a rendezők hibátlanul látták el feladatukat, kordában tartották a Slovan-drukkereket. Szencen csak a játékosokat illeti dicséret, a rendezőknek kijár a fejmosás, s nemcsak a pályára bedobált petárdák és füstbombák miatt.(sk)

Jegeléssel fegyelmezett

A vezetés után a szenciekre egyszeriben kétszeresen kezdett hatni a gravitációs erő. A cseh légiós Knapp is sokáig lent maradt egy ártatlan szituáció után, de miután levitette magát, azonnal ment volna vissza. Pavlík játékvezető azonban átlátott a szitán. „Ott maradsz!” – jegelte az oldalvonalon – teljesen helyesen – az időhúzással próbálkozó játékost. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?