Alonso megnyerte hazai versenyét

Barcelona |

<p>A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat hazai közönsége előtt.</p>

Az oviedói születésű - idei második és pályafutása 32. futamgyőzelmét arató - 31 éves versenyző mögött Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ért célba a második helyen, ezzel négy pontra megközelítette az ezúttal negyedikként záró, címvédő és az összetettben továbbra is az élen álló német Sebastian Vettelt (Red Bull).

A harmadik helyen Alonso csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett a 66 körös viadalon.    A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva, a Monacói Nagydíjjal folytatódik.Az oviedói születésű - idei második és pályafutása 32. futamgyőzelmét arató - 31 éves versenyző mögött Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ért célba a második helyen, ezzel négy pontra megközelítette az ezúttal negyedikként záró, címvédő és az összetettben továbbra is az élen álló német Sebastian Vettelt (Red Bull). A harmadik helyen Alonso csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett a 66 körös viadalon.    A rajtot az élmezőnyben Vettel és Alonso kapta el a legjobban, előbbi a harmadik helyről a másodikra, utóbbi az ötödikről a harmadikra kapaszkodott fel. A nyitókör végén Nico Rosberg (Mercedes), Vettel, Alonso, Lewis Hamilton (Mercedes), Räikkönen, Sergio Perez (McLaren) volt az első hat sorrendje. Az első kerékcserék sorát az élbolyban haladók közül Massa kezdte meg a 9. kör elején, egy körrel később Alonso és Hamilton, majd Rosberg, Vettel és Räikkönen érkezett egyszerre a boxba. A kiállások után Rosberg nem tudta megőrizni a vezető pozíciót, a 14. körben Alonso, Vettel, Massa, Rosberg, Räikkönen és Mark Webber (Red Bull) száguldott az első hat helyen.    Massa a 21. kör kezdetén hajtott be a boxba  újabb kerékcserére, majd az élen álló Alonso autójára is új gumik kerültek, Vettel csak három körrel, Räikkönen pedig további kettővel később cserélt abroncsokat. A féltávnál az első 10, pontszerző pozícióban Alonso, Massa, Räikkönen, Vettel, Webber, Paul di Resta (Force India), Nico Hülkenberg (Sauber), Perez, Rosberg és Daniel Ricciardo (Toro Rosso) haladt.    Alonso és Massa a 37. körben járt harmadszor a boxban, őket Webber követte, két körrel később pedig Alonso megelőzte a tőle a kerékcsere alatt a vezetést átvevő Räikkönent. Vettel autóján a 40. körben cseréltek harmadszor gumit, s a német címvédő Massa mögé, a negyedik helyre érkezett vissza a pályára.    Räikkönen a 46. körben hajtott be csapatához az utolsó kerékcseréjére, s Vettel elé, a harmadik pozícióban ért vissza. Az élen álló Alonso a 49. kör végén tudta le utolsó, negyedik kerékcseréjét, és megnyugtató előnnyel érkezett vissza az első helyre, csapattársa, Massa, valamint Vettel az 52. körben járt utoljára a boxban.    Az utolsó 10 körben már nem változott az első négy helyen haladó Alonso, Räikkönen, Massa és Vettel sorrendje. Az élről rajtoló Rosberg végül hatodik lett, a brit Jenson Button (McLaren) pedig a 14. pozícióból startolva ért oda a négy vb-pontot érő nyolcadik helyre.    A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva, a Monacói Nagydíjjal folytatódik. A vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj (66 kör, 307,104 km) végeredménye a formula1.com alapján:   1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:39:16.596 óra 2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 9.338 másodperc hátrány 3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 26.049 mp h. 4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 38.273 mp h. 5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 47.963 mp h. 6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:08.020 perc h. 7. Paul di Resta (brit, Force India) 1:08.988 p h. 8. Jenson Button (brit, McLaren) 1:19.506 p h. 9. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 1:21.738 p h.10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1 kör h.leggyorsabb kör: Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber) 1:26.217 perc1. rajtkocka: Rosberg A világbajnoki pontversenyek állása 5 futam után (még 14 van hátra):    pilóták: 1. Vettel 89 pont 2. Räikkönen 85 3. Alonso 72 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 50 5. Massa 45 6. Webber 42 7. Romain Grosjean (francia, Lotus) 26 8. Di Resta 26 9. Rosberg 2210. Button 1711. Perez 1212. Ricciardo 7 13. Adrian Sutil (német, Force India) 614. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 515. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1    csapatok: 1. Red Bull 131 pont 2. Ferrari 117 3. Lotus 111 4. Mercedes 72 5. Force India 32 6. McLaren 29 7. Toro Rosso 8 8. Sauber 5

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?