Alonso megdöntötte Schumacher egyik rekordját

Szuzuka |

<p>A Forma-1-es Japán Nagydíjon negyedikként célba ért Fernando Alonso, a Ferrari pilótája lett vasárnap minden idők legeredményesebb versenyzője, legalábbis a megszerzett pontok alapján.</p>

A kétszeres világbajnok spanyol sztár már 1571 megszerzett pontnál jár az F1-ben, az eddigi rekordot a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher tartotta 1566-tal.    "A legtöbb pontot megszerzett pilótának lenni nagyszerű dolog" - kommentálta a csúcsdöntést Alonso. "Hat év múlva, amikor valaki majd megelőz engem ebben a statisztikai mutatóban, senki sem fog emlékezni arra, hogy korábban más rendszerben lehetett pontokat szerezni a Forma-1-ben. Ünnepelni fognak, ahogyan most én is ünnepelek és kiélvezem ezeket a pillanatokat."    A Forma-1-ben eleinte nyolc pont járt egy futamgyőzelemért, s csak az első öt helyezett kapott pontokat, majd 1991-től egy verseny megnyerése már 10 pontot ért, 2010 óta pedig 25 pont jár a sikerért, s az első 10 célba érkezőt jutalmazzák.    Schumacher 91 futamot nyert meg pályafutása alatt, amely 1991-től 2012-ig tartott, igaz, a 2007-es, 2008-as, és 2009-es idényt kihagyta a német pilóta. Alonso 2001-ben debütált az F1-ben, azóta 32 GP-n diadalmaskodott.    A vasárnapi Japán Nagydíj után Alonso hátránya 90 pontosra nőtt a Szuzukában is győztes, címvédő, és sorozatban negyedik vb-címére hajtó Sebastian Vettellel, a Red Bull német pilótájával szemben. A spanyolnak így már csak matematikai esélye maradt arra, hogy a hátralévő négy futamon utolérje és megelőzze riválisát.    "Ha Sebastian mind a négy versenyen kiesik, akkor is az összes futamot meg kellene nyernem ahhoz, hogy világbajnok legyek" - mondta ezzel kapcsolatban Alonso, aki inkább azt tartja reális célkitűzésnek, hogy a Ferrari a konstruktőrök között megtartsa második helyét.    A világbajnoki sorozat két hét múlva, az Indiai Nagydíjjal folytatódik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?