Alig szedték össze a csapatot, végül megnyerték a tornát

dunamocs
Naszvad |

A dunamocsiak az őszi idényben hatodikok lettek a komáromi területi bajnokság VI. MEVA ligájában, a hétvégén pedig megnyerték a területi szövetség által a naszvadi sportcsarnokban rendezett teremfocitornát.

A döntőben a dulovceiek fölött diadalmaskodtak 1:0 arányban, 38 éves tapasztalt játékosuk, Jozef Paluška ráadásul kiérdemelte a legjobb labdarúgónak járó díjat.

A versenykiírás értelmében a VI. liga első hat, illetve a VII. liga első két helyezettje jogosult a szereplésre, a csallóközaranyosiak és Bogya/ Gellér alakulata azonban visszalépett az indulástól, így őket a dulovceiek és a vágfüzesiek pótolták.

„A hagyományokhoz méltóan idén is kemény, ám sportszerű összecsapásokat láthattak a nézők. A színvonal sem hagyott maga után kívánnivalót, és a pályára lépő labdarúgók szemmel láthatóan élvezték a játékot. Egyes csapatok számára a téli felkészülés jelképes megkezdését is jelentette a seregszemle” – ecsetelte Kovačic Tibor főszervező, a területi szövetség fegyelmi bizottságának elnöke.

Érdekességnek számított, hogy Simon Ákos, az izsaiak mindössze 17 esztendős játékosa valamennyi csoportmeccsen rúgott gólt, a lakszakállasi Császár Zsolt, aki végül is a legeredményesebb gólvágó megtisztelő díjat emelhette magasba, pedig öt gólt lőtt a vágfüzesieknek.

„Csupán a šrobárováiak voltak képesek legyőzni bennünket, a többi akadályt sikerrel vettük. Összesen 13 gólt szereztünk és csak hatot kaptunk. Számomra némi meglepetésnek számított a végső diadal. Munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt roppant nehéz volt még tizenegy focistát is összeszednünk. A futsal nem tartozik az erősségeink közé, így még értékesebbnek tartom, hogy a dobogó legfelső fokára állhattunk. Ritkán fordul elő, hogy egy játékos három klub színeiben is focitornát nyer. Horák Dávidnak ez sikerült. Előzőleg az Activ Nagykeszi és az Izsa, most pedig a Dunamocs labdarúgójaként is megérezhette a siker ízét. A tavaszi idényre való felkészülést már megkezdtük, hetente egy alkalommal edzünk, később pedig 6-7 mérkőzést játszunk erősebb ellenfelekkel” – tájékoztatott Lajos Tamás, a tornagyőztes dunamocsiak 34 éves edzője. 

Érdekes

A dunamocsiak voltak a legjobbak

A KOMÁROMI TERÜLETI LABDARÚGÓ-SZÖVETSÉG TEREMTORNÁJA (FELNŐTTEK), A csoport: Šrobárová–Lakszakállas 1:1, g.: Michalina, ill. Csápai; Bátorkeszi–Dunamocs 1:2, g.: Szigeti, ill. Vida, Gula; Šrobárová–Dunamocs 3:2, g.: Pivoda 2, Michalina, ill. Varró, Horák; Bátorkeszi–Lakszakállas 5:1, g.: Oláh 3, Szalai, Bora, ill. Császár; Šrobárová–Bátorkeszi 1:0, g.: Michalina; Dunamocs–Lakszakállas 4:2, g.: Vida 3, Varró, ill. Csápai, Császár.

 1. Šrobárová         3    2    1    0    5:3     7
 2. Dunamocs        3    2    0    1    8:6      6
 3. Bátorkeszi        3    1    0    2    6:3      3
 4. Lakszakállas    3    0    1    2    3:10    1

B csoport: Izsa–Vágfüzes 3:0, g.: Simon, Koncz, Procházka; Dunaradvány–Dulovce 2:1, g.: Sándor 2, ill. Gábor; Izsa–Dulovce 1:3, g.: Simon, ill. Németh 2, Szabó; Dunaradvány–Vágfüzes 3:0, g.: Kósa 3; Izsa–Dunaradvány 2:3, g.: Simon, Mikle, ill. Balogh, Molnár, Farkas; Dulovce–Vágfüzes 5:0, g.: Németh, Kelko, Habara, Gábor, Kajan.

 1. Dunaradvány    3    3    0    0    8:3     9
 2. Dulovce            3    2    0    1    9:3     6
 3. Izsa                   3    1    0    2    6:6     3
 4. Vágfüzes          3    0    0    3    0:11    0

A 7. helyért: Lakszakállas–Vágfüzes 6:4, g.: Császár 5, Filko, ill. Czukár 3, Tokár.
Az 5. helyért: Bátorkeszi–Izsa 0:1, g.: Procházka. 
Elődöntő: Šrobárová–Dulovce 1:3, g.: Géč, ill. Kajan, Holub, Pivoda; Dunaradvány–Dunamocs 0:4, g.: Tóth, Varró, Nagy, Delník.
A 3.helyért: Šrobárová–Dunaradvány 1:3, g.: Pivoda, ill. Balogh 2, Kósa.
Döntő: Dulovce–Dunamocs 0:1, g.: Varró. 

Díjazottak – legjobb kapus: Alex Labuški (Dunaradvány), legjobb mezőnyjátékos: Milan Paluška (Dunamocs), legjobb góllövő: Császár Zsolt (Lakszakállas). 
A tornagyőztes csapat: Trencsík Adrián, Kamil Kováč, Milan Paluška, Nagy Adrián, Tóth Péter, Gula Tibor, Vida Elemér, Horák Dávid, Varró Attila Tamás, Delník Tamás, Bóna Dávid. Edző: Lajos Tamás. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?