Monte-Carlo. A Forma-1-es sorozat magyar pilótája, Baumgartner Zsolt szerint a Monacói Nagydíj a száguldó cirkusz fesztiválja. – Az embernek az az érzése, hogy Hollywoodban van. Bármerre járok, hírességbe, színészbe, zenészbe, sportolóba ütközöm.
Ahol fűtik a tengert
Monte-Carlo. A Forma-1-es sorozat magyar pilótája, Baumgartner Zsolt szerint a Monacói Nagydíj a száguldó cirkusz fesztiválja. – Az embernek az az érzése, hogy Hollywoodban van. Bármerre járok, hírességbe, színészbe, zenészbe, sportolóba ütközöm. A kikötő legnagyobb látványossága Roman Abramovics jachtja, amely kétszer nagyobb a többinél. Vannak olyan klubok, ahol fűtik a tengert, hogy az előkelőségek fürdőzhessenek – adott képet a monte-carlói körülményekről a Minardi pilótája. – Este 50 méterenként rendeznek fogadásokat. A legnagyobbon, a Forma–1-es bálon a versenyzőknek kötelező a részvétel. A sorozat többi viadalával ellentétben Monte-Carlóban csütörtökön rendezik az első és második szabadedzéseket, míg pénteken pihenőnapot tartanak. Baumgartner az első szabadedzésen a 23. helyen végzett, a délutáni gyakorláson pedig a 22. lett, utóbbi esetben mindössze hét ezreddel szorult csapattársa, Gianmaria Bruni mögé. Ma délelőtt a 3. és a 4. szabadedzésre kerül sor, majd 13 órától kezdődik az első, míg 14 órától a második időmérő edzés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.