Ahány érem, annyi egyéni csúcs

Komárom |

<p>Ígéretesen fejlődnek a legfiatalabb, azaz kilenc- és tízéves úszók a komáromi KomKo klubban. Legutóbb az iglói Jozef Baláž Emlékversenyen hallattak magukról.</p>

Korosztályuk nem hivatalos téli bajnokságán tizenkét érmet nyertek, időeredményük valamennyi esetben egyéni csúcs. Pedig még edzeniük se volt hol a városban, nyártól november végéig a közeli településekre jártak, oda, ahol befogadták őket. Vagyis a magyarországi Komáromba, Érsekújvárba, Párkányba és Udvardra. Iglóra végül Richard Kardhordó, Dikácz Bence és Patus Keve utazott, és ők hárman vették fel a harcot a jóval népesebb csapattal érkező ellenfelekkel. Štefan Peťkovský edző fiatal védenceiről beszélt lapunknak. Az öt aranyból kettő Kardhordóé, három Dikáczé. Különösen melyik győzelem értékes?Mindegyik, és a többi érem is sokat ér. Voltaképpen valamennyi dicséretes teljesítmény eredménye, mert egyéni csúcsokkal párosul. Nagy pozitívum, hogy versenyzőinknél minden téren a fejlődés jelei mutatkoznak. Az is nagy fegyvertény, hogy klubjuk a csapatversenyben is csak alig maradt le a győztes nagyszombati STU mögött. Ők azonban a 15 érmet 14 úszóval gyűjtötték, védencei meg mindössze hárman voltak…Még így is nagyon közel kerültünk a legjobbakhoz. Nem vittem mindenkit magunkkal Iglóra, mert a komáromi uszodabezárás miatt nem tudott mindenki megfelelően felkészülni. Csak a három legjobb ment a versenyre, de van érdeklődés a klubban, még két lány is mehetett volna. December elsejétől újra üzemel a komáromi uszoda, jöhetnek az úszónövendékek. Legutóbb fél éve hallottunk legkisebb úszóikról, akkor is arattak legnagyobb nyári versenyükön. Mit mutatott fejlődésükben az eltelt időszak?Hatalmas önfeláldozás volt ez a gyerekek részéről, hiszen szokatlan körülmények között készültek. Szabadidejük rovására utaztak az edzésekre. Nem akartunk hónapokra leállni, ezért nem maradt más választásunk, mint máshol kopogtatni. Köszönet a dél-komáromiaknak, az érsekújváriaknak, a párkányiaknak és az udvardiaknak, hogy befogadtak bennünket. Ilyen helyzetben még soha nem voltam húszéves edzői tevékenységem során. Sokat segített a szülők közreműködése, nem volt egyszerű összehangoltan dolgozni. Nagy adag lelkesedés is kellett hozzá, hogy kibírjuk. A fiúk iglói helytállása igazolta, hogy megérte foglalkozni velük. Ilyen eredményekre én sem számítottam. Szuper, amit elértünk! JOZEF BALÁŽ EMLÉKVERSENY, a 9 és 10 évesek nem hivatalos téli bajnoksága, Igló – 2003-as korosztály, 50 m gyors: 1. Richard Kardhordó 38,82; 100 m mell: 1. Richard Kardhordó 1:33,22; 200 m mell: 2. Richard Kardhordó 3:23,56; 100 vegyes: 2. Richard Kardhordó 1:26,49; 100 m gyors: 3. Richard Kardhordó 1:14,87.2004-es korosztály, 50 m mell: 1. Dikácz Bence 46,31; 100 m mell. 1. Dikácz Bence 1:39,32; 200 m mell: 1. Dikácz Bence 3:31,60; 100 m vegyes: 2. Dikácz Bence 1:30,75; 200 m vegyes: 3. Dikácz Bence 3:14,77; 200 m gyors: 3. Patus Keve 2:56,92; 400 m gyors: 3. Patus Keve (mindhárman KomKo Komárno) 6:20,44.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?