Adrián Guľa szerint még bevethetik a Nagyszombatban használt fegyverüket

Andzouana.4.23.

A DAC egy pontot szerzett a nagyszombati Spartak otthonában, így mivel a Slovan vasárnap délután 4:2-re nyert Zsolnán előnyük egy pontra csökkent a tabellán.

A dunaszerdahelyiek számára az hozta meg az áttörést a mékőrzésen, amikor a DAC vezetőedzője, Kalmár helyett Kružliakot küldte a pályára és szerkezetet váltott a csapat, három belső védővel folytatták a csallóköziek. A meccs után mindkét edző elmondta, hogy ennek a változásnak volt köszönhető, hogy 1:1-re végződött a rangadó.

„Az első félidőben a Spartak jobb, erősebb, gyorsabb volt, mi pedig nagyon pontatlanul játszottunk, folyamatosan kellett még egy-két érintés pluszban a játékosoknak, amit az ellenfél kihasznált. Szintén nem sikerült jól kezdeni a második félidőt, de kimaradt a helyzet. Változtattunk a felálláson és jöttek is a helyzetek. Újabb fegyverre tettünk szert, hiszen 3–5–2-ben nyugodtan, pontosan játszottunk, a gyorsabb játékosok pedig kihasználták az előnyüket. Egy pontot viszünk haza egy jó mérkőzés után, és hiszek benne, hogy ez az egy pont nagyon fontos lehet a végjátékban” – értékelt a meccs után sajtótájékoztatón a DAC vezetőedzője, akinek kollégája is kiemelte, hogy a taktikai változtatás volt a fordulópont.

„Megérdemelt volt az első gólunk, de miután váltott az ellenfél, kiestünk a ritmusból. Nem reagáltunk megfelelően erre a helyzetre és nehezen tudtam utasításokat adni, mert a szurkolók elnyomták a hangom. El kell ismernem, hogy nagyon szép akció után kaptuk a gólt. Ezután valamelyest újra kiegyenlítődött a játék és egyik csapatban sem volt annyi, hogy a maga javára fordítsa a meccset. A bajnoki címre törő rivális ellen elfogadjuk az egy pontot” – mondta Michal Gašparík, a nagyszombatiak vezetőedzője.

Adrián Guľa hozzátette, hogy reményei szerint az új taktikát a következő négy fordulóban is sikerrel használhatják majd. Legközelebb erre vasárnap lesz lehetőségük, amikor a hatodik helyen álló Podbrezová otthonában lépnek pályára. A már említett Riszvanisz mellett Káčer is begyűjtötte ötödik sárgáját a Spartak ellen, így ő is kihagyja majd a találkozót. A Slovan már pénteken pályára lép, otthon fogadja a nagyszombatiakat, de ezzel a legkevésbé sem foglalkoznak Dunaszerdahelyen. „Nem akarom, hogy önzőnek hangozzon, de a Slovan nem igazán érdekel minket, elsősorban saját magunkkal törődünk. Még mindig egy ponttal vezetünk, nekünk kell megőriznünk ezt a pozíciót és újra mindenhol győzni. Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz, de jobban kell koncentrálnunk” – idézte Petráš kapust a DAC honlapja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?