A tervezettnél több ipolysági bajnoki pont

ipolysági foci
Ipolyság |

Némi kihagyás után 2013-ban éledt újjá az ipolysági foci. Akkoriban a lévai területi bajnokság legalacsonyabb osztályába neveztek be a honti városiak, majd következett az V. és a IV. liga. Tavaly újoncként a negyedik helyet harcolták ki a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában, pillanatnyilag pedig hamadikként telelnek.

„Sikeredhetett volna egy kicsit jobbra is az őszi idény, ha a góllövésben még jobban megerőltette volna magát a csapat. A listavezető udvardiak nagyjából kétszer annyi találatot szereztek, mint mi. Boszszant a nagykesziek elleni hazai kudarc, annak azonban roppant örülök, hogy kizárólag mi tudtunk diadalmaskodni az udvardiak fölött, és az előttünk álló Veľký Ďúrt is legyőztük. Messzemenően túlteljesítettük a bajnoki rajt előtti célkitűzéseinket, hiszen a nyolcadik helyet tartottuk elérhetőnek” – tájékoztatott Urblík József ipolysági klubelnök és edző.
Az Ipoly mentiek január második hetében kezdték el a tavaszi idényre való felkészülést. Az első edzésen tizenhárom labdarúgó vett részt. Bemelegítésként a Lévai Területi Labdarúgó-szövetség elnökének serlegéért kiírt teremtornán szerepeltek, ahol ötödikek lettek. Az előkészületi meccsek eredményei nem tükrözik a csapat valódi erejét. A hatvaniak 4:2-es vereséget mértek rájuk, az ógyallaiak pedig 4:0-ra késztették őket megadásra. Télen ketten távoztak, a tapasztalt Gyepes Zoltán másfél éves vendégjáték után visszatért régebbi sikereinek színhelyére, Kalászra, Annus Róbert pedig hosszú távra külföldön vállalt munkát. A szakvezetést igencsak aggasztja, hogy a rutinos Studva László hosszan tartó sérüléssel bajlódik. Folyamatosan tárgyalnak egy-két játékossal, erősíteni akarnak.
„Szerencsére a tervezettnél több pontot gyűjtöttünk az ősz folyamán, így a folytatásban felszabadultabban játszhatunk, és a csapatépítésnek is megkülönböztetett figyelmet szentelhetünk. Mindenekelőtt a gólhelyzetek jobb kihasználásában kell fejlődnünk” – nyomatékosította a negyvenkilenc éves Urblík József, aki tavasszal is pályára lép csapatában. 
Szükség is lesz rá, hiszen hat találatával ősszel házi gólkirálynak bizonyult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?