A tékozló fiú hazatérése: Rooney visszatért az Evertonhoz

Januárban úgy tűnt, ha van pillanat, amely megállíthatja az angol válogatott és a Manchester United legendájának, Wayne Roo­ney-nak a zuhanását, akkor az a Stoke City ellen jött el. A hazaiak 1–0-ra vezettek az MU ellen, amikor a 94. percben Rooney állt a labda mögé egy szabadrúgásnál, és a legszebb napjait idéző módon lőtt a kapuba. Ez volt a 250. gólja a United színeiben, amellyel megdöntötte Bobby Charlton klubrekordját.  53 találatával Wayne Rooney az angol válogatott gólrekordere is, a klubjával pedig az Európai Szuperkupán kívül minden megszerezhető trófeát (Premier League, FA-kupa, Bajnokok Ligája, Ligakupa, Európa Liga, klubvilágbajnokság) elnyert – ezt rajta kívül egyedül Michael Carrick mondhatja el magáról az angol futballban. Valahogy mégis úgy tűnik, csak visszavonulása után kapja majd meg azt a tiszteletet és elismerést, melyet a 21. század legjobb angol játékosa megérdemel.   Minden jót neki – máshol  31 évesen, mondhatnánk, hogy kiöregedett a futballból, már nem ugyanaz a játékos, aki képes volt uralni a Premier League pályáit, vagy vállára venni a válogatottat. De az az igazság, hogy éppen egy nála négy évvel idősebb, 35 éves játékos, Zlatan Ibrahimovic szorította ki a kezdőcsapatból, a Stoke ellen szerzett történelmi találata pedig csak a második gólja volt a bajnoki szezonban, és az ötödik összességében, pedig Rooney tizenhárom év alatt több mint 500 tétmérkőzésen 253 gólt szerzett az MU-ban. Wayne Rooney kiégett, mások szerint José Mourinho kiégette. „Nem titok, régóta csodálom Wayne-t. A Manchester Unitednél eltöltött évei alatt vérbeli profiként viselkedett, és hosszú esztendőkre beírta magát a történelemkönyvekbe. Nem egyszerű látni, hogy egy kiváló futballista kevesebb lehetőséget kap, mint amennyit szeretne, így amikor arra kért, hogy engedjük vissza az Evertonba, nem állhattunk az útjába. A tapasztalata, a koncentrációja és az elszántsága hiányzik majd, minden jót kívánok neki!” – mondta José Mourinho, az MU menedzsere.„Néhány évvel ezelőtt elmondtam, hogy csak az Evertonért hagynám el a Manchester Unitedet, más PL-csapatban nem szeretnék játszani – kezdte sajtótájékoztatóját Rooney. – Amikor megtudtam, hogy az Everton érdeklődik irántam, és szeretne visszavásárolni, szóltam az ügynökömnek, hogy »Menj, beszélj velük és intézd el. Ez az a hely, ahová menni szeretnék!«” „Az első meccs érzelmileg biztosan nagyon fel fog kavarni, alig várom már. Nemcsak azért jöttem vissza, mert ennek a csapatnak szurkolok, és mert itt nőttem fel, hanem mert úgy érzem, a klub fejlődőképes és sikeres lehet, ennek pedig a részese szeretnék lenni. Nagy nyomás lesz rajtam, de fel vagyok rá készülve” – nyilatkozta motiváltan Rooney, aki 2019-ig írt alá régi-új együtteséhez. De hogyan is indult a történet?  Ki a fene ez a kölyök? „2002 szeptemberében a United tartalékcsapatával az Everton ellen játszottam. Volt náluk egy kölyök, minden támadás rajta ment keresztül, egyszerűen zseniálisan játszott. A félidőben megkérdeztem az edzőnket: mégis ki a fene ez a srác? Nem is a technikai tudása szúrt szemet, hanem az erő, amivel játszott, és a képesség, amivel használta ezt a félelmetes adottságot. El akartam kérni a személyijét, hogy megnézzem, tényleg csak 16 éves” – írta Rooney-ról önéletrajzában a későbbi csapattárs, Gary Neville. 2002. október 19-én, öt nappal a 17. születésnapja előtt Wayne Rooney nevét Gary Neville után megismerte a világ is: az Arsenal ellen az utolsó percben lőtt bődületes bombagólja azt jelentette, hogy ő lett a PL történetének legfiatalabb gólszerzője (ezt a rekordot később James Milner és James Vaughan is megdöntötte). Ekkora már az Everton valaha volt legfiatalabb gólszerzőjének is mondhatta magát.  A tehetség bizonyít „Rooney a legnagyobb angol tehetség, akit az érkezésem óta láttam. Az elmúlt hat évben nem találkoztam hozzá hasonló kvalitású játékossal” – nyilatkozta a mérkőzést követően Arséne Wenger.  Ennek ellenére sokan csóválták a fejüket, amikor 2004 nyarán a Manchester United közel 30 millió fontot adott a 18 éves játékosért – ez világrekordot jelentett az U20-as kategóriában. A játékos a 8-as számú mezt kapta új klubjában, és már bemutatkozása alkalmával bizonyította, hogy nem egyszerű tehetség, hanem egy generáció, egy korszak legjobbja lehet, ugyanis debütálása alkalmával mesterhármast szerzett a BL-ben a Fenerbahce ellen, amit megtoldott egy gólpasszal is. Rooney-nak azonban nem ez volt a legemlékezetesebb alakítása újoncként. 2004 októberében, vagyis alig hat héttel érkezése után, a Birmingham elleni bajnoki előtt összetartáson vett részt a csapat. Roy Keane, a csapat első számú megmondóembere, vezérbikája és csapatkapitánya rögbit nézett a tévében, majd egy pillanatra kiszaladt valahova, és mire visszatért, valaki galád módon elkapcsolta a meccset, és eldugta a távirányítót. A visszatérő Keane persze tajtékzott, de másnap reggelig sem a tettes, sem a távirányító nem került elő. A reggelinél aztán Rooney – mintegy mellékesen – ledobta az atombombát. „Na, megkerült már a távirányító, haver?” – vetette oda a kérdést az alfahímnek, és közben csak nevetett. „Nem féltem tőle, soha senkitől nem voltam betojva egész életemben” – emlékezett vissza később a történtekre, melyek már 18 évesen megmutatták, csatárként és vezérként is a Manchester United egyik legnagyobbja lehet.  Alulmaradni a legjobbal szemben Hogy talán mégsem kezelik az angol futball legnagyobbjai között – egyelőre – abban nagy szerepe van temperamentumának, rosszkor jött sérüléseinek, az angol válogatott nagy blamáinak (melyekért természetesen nem ő az egyedüli felelős) és még Cristiano Ronaldónak is.  Rooney 2005-ben és 2006-ban is az év fiatal játékosa lett a Premier League-ben, ennek ellenére 2007 és 2009 között a Manchester United játéka egyre inkább Cristiano Ronaldo felépítésére és kiszolgálására épült. Eközben a nagy tornákon is alulmaradt csapattársával szemben: a 2004-es Eb előtt a Guardian már Peléhez hasonlítgatta Rooney-t, aki négy gólt szerzett a tornán, az angolok vezére volt, ám a kritikus pillanatban, amikor igazán naggyá válhatott volna, megsérült a portugálok elleni negyeddöntőn, és a tizenegyesek után végül Ronaldo örülhetett.  Ugyanez történt a 2006-os vb-n is, csak botrányos körülmények között. A 62. percben Rooney harcolt a labdáért ellenfelével, miközben rálépett Ricardo Carvalho lábára, amiért úgy tűnt, Horacio Marcelo Elizondo játékvezető sárga lappal jutalmazza majd. Cristiano Ronaldo azonban másképp gondolta, azonnal nyomást gyakorolt a játákvezetőre, ezért Rooney lökdösni kezdte, a játékvezető pedig némi gondolkodás után kiállította az angolok ászát. A pillanat, a fegyelmezetlenség és a válogatott újabb kudarca végig elkísérte Rooney karrierjét.  Dráma és katarzis A 2009/2010-es szezonban újra úgy tűnt, Rooney karrierje ismét felemelkedik majd, hiszen Ronaldo a Real Madridhoz igazolt, s ez azt jelentette, Rooney újra az MU vezére lehet. Így is lett: a csatár 34 góllal a háta mögött fordult rá a szezon hajrájára. A szárnyalás azonban csak 2010 márciusáig tartott: a Bayern München elleni idegenbeli BL-negyeddöntőn megsérült, majd sokak megrökönyödésére Ferguson pályára küldte a hazai visszavágón is, Rooney pedig rásérült korábbi szalaghúzódására, és az 55. percben elhagyta a pályát. A United kiesett a BL-ből, elbukta a bajnokságot, és a gólkirályi címet Didier Drogba szerezte meg a szezon végén, ezt követően pedig Rooney már sosem lett az a játékos, aki korábban volt, vagy aki lehetett volna, ha néhány apróság másképp alakul a pályafutásában. Ennek ellenére nem lehet kérdés, hogy az angol futball egyik legnagyobb játékosáról beszélünk, akinek liverpooli visszatérésében még jó néhány dráma és katarzis is benne van – legalábbis nem tud nem drukkolni érte az ember.  Hegedűs Henrik