A szlovákok számára véget ért a hokitorna

<p>Búcsúzott az olimpiától a szlovák jégkorong-válogatott. A negyeddöntőbe jutásért játszott mérkőzésen Csehország 5:3-ra nyert Vladimír Vůjtek együttese ellen, amely összesítésben a 11. helyen végzett. Ennél csak egy olimpián értek el rosszabb helyezést a szlovákok, Vladimír Vůjtek ráadásul azt sugallta, hogy nem csak ő döntött a nevezésről.</p>

KIKÜLDÖTT

MUNKATÁRSUNKTÓL

„Minden a negyedik meccsen múlik. Ha a negyedik meccset megnyerjük, mindenki el fogja felejteni a rosszabb kezdést” – ismételgették a szlovák hokisok a szocsi téli olimpián. A lebonyolítási rendszer sajátosságai miatt ugyanis mind a 12 együttes továbbjutott az egyenes kieséses rendszerbe, tehát akár úgy is lehetne valaki olimpiai bajnok, ha az első három mérkőzését elveszíti.

A csehek ellen azonban hamar szertefoszlott ez a remény.

Cseh hurrikán

Az első harmadban a csehek szinte lesöpörték a jégről a szlovákokat. Hemský és Červenka fél percen belül lőtt két gólt, s még a harmad vége előtt növelte az előnyt Krejčí. Amikor a második harmad hatodik percében Červenka másodszor is betalált, s a csehek 4:0-ra vezettek, úgy tűnt, eldőlt a meccs.

S el is dőlt, még akkor is, ha a további cseh helyzetek kimaradtak, Marián Hossa pedig szépített, s megteremtette a szlovákoknak a lehetőséget, hogy ne totális zakóval kelljen befejezniük az olimpiát.

Az utolsó harmadban ugyanis Marián Hossa újabb találatával és Surový góljával a szlovákok feljöttek 4:3-ra, így izgalmas és pörgős lett a meccs vége. A csehek csak az utolsó percben biztosították be győzelmüket, amikor a szlovákok már kapus nélkül játszottak.

A negyeddöntőbe így a csehek kerültek (az amerikaiak ellen tegnap lapzárta után játszottak), a szlovákok a 11. helyen zártak. Ennél rosszabb olimpiai helyezésük csak egyszer volt, Salt Lake City-ben a 13. helyen végzett a szlovák válogatott (akkor 14 csapat vett részt a játékokon).

Dicséret és kritika

A csehek elégedetten elemezhették a mérkőzést. „Ez volt a legjobb harmadunk az olimpián” – mondta Alois Hadamczik, a csehek szakvezetője az első játékrészről, a harmadik harmadban mutatott játékukért azonban kritizálta védenceit: „Rossz volt a tempónk, sokszor elveszítettük a korongot, a szlovákok pedig ráéreztek, hogy nincs mi veszíteniük. Nem először jöttek már így vissza a meccsbe, a tavalyi vb negyeddöntőjében a finnek már 3:0-ra vezettek, de a szlovákok egyenlítettek, s a finnek csak nagy nehezen jutottak tovább.”

Többre vágytak

A szlovák válogatottól a szurkolók legalább negyeddöntős szereplést vártak, a 11. hely minden elvárást alulmúlt. A játékosok sem így képzelték a szocsi olimpiát, főleg a vancouveri 4. hely után. A mutatott játék alapján azonban teljesen reális a szlovákok eredménye – az amerikaiaktól 7:1-re, a szlovénoktól 3:1-re kaptak ki, s bár a házigazda oroszok ellen 65 percen át tartották magukat, rávezetésekkel végül azt a meccset is elvesztették. A negyedik mérkőzésen sem történt csoda.

„Ennél jóval többre vágytunk” – mondta a kapus Ján Laco, aki az oroszok ellen kiválóan védett, s a csehek ellen is voltak bravúrjai, de a továbbjutáshoz ez édeskevés volt.

Nem jártak jó úton

„Azt hittük, jó úton járunk – nyilatkozta a csapatkapitány Zdeno Chára. – Úgy akartuk folytatni, ahogy az oroszok ellen elkezdtük. De egyszerűen lekéstük a csehek elleni meccs kezdetét. Csak a második harmad felében kezdtünk el játszani.”

Hogy hol kezdődött a szlovákok vesszőfutása, Chára nem tudta megmondani. „Nem tett jót nekünk, hogy rögtön az első mérkőzésen nagyarányú vereséget szenvedtünk az amerikaiaktól, utána pedig kikaptunk egy olyan ellenféltől, amelyet mindenki az outsiderek közé sorolt. Aztán az oroszok ellen megint helyreállt az önbizalmunk. De sajnos csak egyetlen mérkőzésen játszottunk hatvan, sőt hatvanöt percen át úgy, ahogy kellett volna, éppen az oroszok ellen.”

Generációváltás

Michal Handzuš ugyan nem fejezi be válogatott pályafutását, de számára is világos, a szlovák hokira generációváltás vár. „Még nem búcsúzom, de biztos, hogy a keretben ki fognak cserélődni a játékosok – mondta a Chicago támadója, aki pozitívumot is talált a szocsi kudarcban. – A Salt Lake City-i elrontott olimpia után világbajnokok lettünk Göteborgban. Talán ez a pofon most is hasonló hatású lesz.”

Chára szerint a mostani gárda összetételével sem volt gond. „Nem játszhatunk folyamatosan ugyanazzal a csapattal. Szerintem teljesen jó keverék állt össze itt Szocsiban, a keretben voltak fiatalabbak és idősebbek, tapasztalt és bizonyítani vágyó hokisok” – vélekedett a csapatkapitány.

Rejtett gondok

Sokan azonban hiányolták a szocsi együttesből Miroslav Šatant – a szlovák hoki legendás alakját Vůjtek nem nevezte az olimpiára. A játékok előtti hivatalos indoklás szerint azért, mert Šatan kevés tétmeccset játszott a sérülése után, a cseh meccs után azonban a kapitány már kicsit másképp fogalmazott: „Ez nem teljesen az én ügyem volt. Mindannyian tudjuk, mi történt ott. Sosem akartam ezt értékelni, nem akarok most sem belekeveredni.”

Vůjtek szavaiból úgy tűnik, hogy Šatan és Chára között még mindig nem rendeződött a viszony 2012 ősze óta, amikor Chára a Lev Praha–Slovan KHL-meccsen súlyos sérülést okozott Šatannak.

Otto Sýkora, a szlovák válogatott főmenedzsere közvetlenül a mérkőzést követően azt ígérte, a csapat vezetése másnap értékeli a szocsi szereplést, ám erre végül nem került sor. Pedig most már mindenkit érdekel, hogy ha a nevezés „nem teljesen Vůjtek ügye” volt, akkor vajon kié. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?