A szlovákok kijutottak az Eb-re

<p>Az első fél órában szerzett három góljának köszönhetően 4:2-re győzött Luxemburgban a szlovák labdarúgó-válogatott az Eb-selejtezők zárófordulójában, így csoportmásodikként története során először kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra.</p>

Ján Kozák, a szlovákok szövetségi kapitánya három helyen változtatott a kezdőcsapaton a fehéroroszok elleni vesztes meccshez (0:1) képest: Saláta helyett Hubočan húzódott be középső védőnek, utóbbit Gyömbér váltotta a jobb szélen, míg Ďuriš pozícióját Nemec foglalta el a középcsatár posztján.  A szlovákoknak bármilyen arányú győzelem Eb-szereplést jelentett (és azt, hogy nem kell figyelniük az ukrán–spanyol meccs alakulását), de a várt erős kezdés elmaradt. Az első helyzet Gyömbér hibája után a luxemburgiak előtt adódott a 6. percben, de a hazai játékos a kapu fölé emelt a tizenhatos vonaláról. A 10. percben Kucka kapu kozepébe tartó szabadrúgásával már a szlovákok is veszélyeztettek, majd nem sokkal később Mak hagyta ki az első nagy gólhelyzetet. A 18. percben egy-egy szógletet követően előbb Nemec, majd Škrtel állt közel a gólszerzéshez, de először Joubert kapus védett, a Liverpool védője pedig nem találta el a kaput. Marcel Merčiak, a közvetítés kommentátora épp a kijevi meccs kedvező alakulásáról készült beszámolni (a spanyolok megszerezték a vezetést, ilyen állásnál a szlovákoknak akár egy vereség is belefért volna), amikor a 24. percben Hamšík Weiss passza után megszerezte a vezetést a Kozák-csapatnak – 0:1. Öt perccel később már 0:2-t mutatott az eredményjelző, Weiss beadása után Nemec volt eredményes. A luxemburgiak teljesen összeomlottak, a 30. percben egy tetszetős Hamšík–Nemec–Weiss akció után Mak passzolta a hálóba a labdát közvetlen közelről – 0:3. A szlovákok végérvényesen megnyugodtak, labdázgatásukat Kucka igéretes kapura lövése törte meg az első félidő hajrájában.   A második játékrész viszonylag eseménytelenül csordogált egészen a 60. percig, amikor a luxemburgiak teljesen váratlanul szépítettek, Mutsch lövése megpattant Hubočanon, és a hálóban kötött ki – 1:3. Ezúttal a szlovákok zavarodtak meg, és egy fölösleges szabálytalanság után Gerson büntetőből tovább csökkentette a hazaiak hátrányát – 2:3.  A nyugodt labdázás helyett így idegeskedés várt a szlovákokra, akik viszont a hátralevő időben már nem engedték komoly helyzetbe a luxemburgiakat, a 91. percben pedig Hamšík egy kontra után kialakította a 4:2-es végeredményt. Luxemburg–Szlovákia 2:4 (0:3)Góllövők: Mutsch (60.), Gerson (65., 11-esből), ill. Hamšík (24., 91.), Nemec (29.), Mak (30.). Játékvezető: Drachta (osztrák). Sárga lap: Mutsch, Phillips, Payal, Jans, ill. Kucka, Šesták, Škrtel. LUXEMBURG: Joubert–Delgado (81. Turpel), Philipps, Chanot, Gerson, Jans–Bensi (65. Thill), Mutsch, Payal (57. Malget)–C. Martins–Joachim. SZLOVÁKIA: Kozáčik–Gyömbér, Hubočan, Škrtel, Švento–Pečovský, Kucka–Mak (86. Sabo), Hamšík, Weiss (71. Šesták)–Nemec (77. Jakubko). A csoport végeredménye:1. Spanyolország 10 9 0 1 23:3 27     2. Szlovákia 10 7 1 2 17:8 22     3. Ukrajna 10 6 1 3 14:4 19     4. Fehéroroszország 10 3 2 5 8:14 115. Luxemburg 101 1 8 6:27 46. Macedónia 10 1 1 8 6:18
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?