A századik magyar befutó a Spartathlonon

A csallóközi vasember számára a Spartathlon egykor lehetetlen vállalkozásnak tűnt, később egyre nagyobb késztetést érzett arra, hogy kipróbálja képességeit. Első nekifutásra, 2009-ben még kénytelen volt feladni. Tavalyhoz hasonlóan azonban idén is sikeresen teljesítette a 245,3 km-es távot, ideje 35:44:42.

„Nem vitás, ismételni nehezebb. Tudatosítottam, hogy ötvenkilenc évesen erőnlétileg már nem javulhatok, csak fejben erősödhetek. Jóval magasabbra tettem a fájdalomküszöb-mércét. Az előző évek tapasztalataiból merítve igyekeztem okosabban futni. Állandóan az motoszkált a fejemben, hogy nem szabad elkapkodnom az elejét. Nagyon oda kellett figyelnem a terepre, az úton lévő gödrökre, a frissítésre, a holtpontok legyűrésére, a lelkiekben való helytállásra. Szerencsére erőnlétileg és mentálisan kiválóan felkészültem, futva, olykor poroszkálva, csúszva-mászva, emésztési zavarokkal is megküzdve, hetvenöt ellenőrző ponton átfutva, a 36 órás szintidőn belül végül is célba értem – summázta stratégiáját az ultrafutó, akinek a helyzetét tovább nehezítette, hogy ezúttal is kísérő nélkül rótta a kilométereket. – A társakkal ellentétben csak nekem és a tardoskeddi Fazekas Jánosnak (feladni kényszerült a viadalt – a szerkesztő megj.) nem volt kísérője, aki etetett, itatott, buzdított volna bennünket. A segítőtárs részvétele ugyanis további kiadásokkal járt volna. Én annak is örültem, hogy ismét akadtak adakozó támogatóim, akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani. Jelképesen ők voltak a kísérőim, az interneten figyelték a helytállásomat, otthonról drukkoltak nekem. Csak az járt a fejemben, hogy nem okozhatok nekik csalódást. Mindent beleadtam a sikerért, a célban a boldog lebegés állapotában érintettem meg a Leónidász-szobrot, tették a fejemre a hősöket megillető olajág koszorút.”

A kétszeres spártai hős újabb diadalát hatványozza, hogy az erőpróba 29. felvonásán nem csupán a századik, hanem egyben a legidősebb magyar (a határon túli magyarokat is beleértve) teljesítőként került a Spartathlon-krónikába. A befutót követő ünnepélyes fogadáson egyébként Bögi Sándornak az athéni szlovák konzul nyújtotta át az emléktárgyakat, tolmácsolta a nagykövet üdvözletét. A diplomatát az sem zavarta különösebben, hogy a duplázó spártai hős a protokollra fittyet hányva, ugyan öltönyben, nyakkendőben, de papucsban fogadja a jókívánságokat…

Csúcsra ért, mégsem kapcsol takaréklángra. A folytatást tervezi: „Jövőre harmincadszor zajlik a Spartathlon, én viszont hatvanéves leszek. Dupla motiváció a részvételre.”