A Slovan magyar kapusa jövőre bizonyíthat az U20-as válogatottban

hoki

Az U20-as szlovák jégkorong-válogatott egy győzelemmel, egy hosszabbításban szerzett ponttal és három, rendes játékidőben elszenvedett vereséggel a 8. helyen végzett a most zajló vb-n. A váloga-tottból az utolsó hazai keretszűkítéskor kimaradt Beke Ádám kapust társai szerepléséről kérdeztük.

A gútai származású hálóőr a szlovákok valamennyi mérkőzését (Svájc 1:0, Kanada 1:3, Németország 3:4 h. u., Finnország 0:6, USA 2:5) megnézte a tévében, így komplex képe van a teljesítményükről.

„A közvélemény kevesebbet várt a csapattól, a fiúk jól teljesítettek a tornán. A szakvezetés ugyan két győzelmet szeretett volna, de a játék így is jobb volt, mint amire előzetesen számítottak – mondta lapunknak telefonon Beke Ádám. – Sajnos továbbra is igaz, hogy míg védekezésben tudjuk azt hozni, amit a riválisok, az előrejátékban gyengébbek vagyunk. Nem tudom, miért van ez így, például az amerikaiak a negyeddöntőben ugyanannyi lövésből 2-3 gólt szereztek, míg mi nem találtunk a hálóba.”

A Slovan hálóőre végigcsinálta a csapattal a vb-felkészülést a zólyomi buborékban, az utolsó keretszűkítéskor azonban ő is a között az öt hokis között találta magát, akik nem utazhattak el a kanadai Edmontonba. „Róbert Petrovický szövetségi kapitány inkább edzéseken szokta elmondani, miben kell javulnunk, a szűkítéskor nem beszélt sokat. Azt viszont hangsúlyozta, hogy jövőre is lesz esélyem, mert a 2002-ben születettek természetesen még szerepelhetnek a következő világbajnokságon, 2021/ 2022 fordulóján” – jegyezte meg Beke.

Šimon Latkóczy és Samuel Hlavaj is jól teljesítettek a vb-n, a felkészülés során pedig – Beke mellett – Patrik Kozel és Eugen Rabčan voltak a riválisaik. „Azt nem mondhatom, hogy nem kaptam meg az esélyt, mert edzéseken is lehet bizonyítani, de igazán egy-egy meccsen tudja magát megmutatni az ember. Az egymás elleni találkozókon azonban nem jutottam szóhoz, mivel mindkét csapatunkban 2-2 kapus váltotta egymást, mi pedig öten voltunk” – magyarázta a 18 éves kapus higgadtan.

Beke Ádám

Hangjából nem lehetett elkeseredést vagy csüggedést érezni, pedig nem egyszerű a helyzete: a juniorbajnokságok a járvány miatt félbeszakadtak, a felnőttcsapatban pedig korábbi debütálása után ismét a lehetőségre vár a Slovanban. „A csapat most kicsit rosszabb passzban volt, inkább a rutinosabb hokisokat szerepeltették. Ha a két alapkapus, Parks és Makarov közül valamelyik megsérül, Richard Noskovičcsal cserélődünk a nagycsapatban mint beugrók. Nem tudom, meddig lesz harcképtelen az orosz kapus, mindenesetre bizakodok, hogy legközelebb én lehetek ott a kispadon a bajnokin. Nagyon hiányzik már az, hogy védjek valamilyen meccsen.”

A Slovan a Tipos Extraliga 28. fordulójában, szerdán Trencsénben lép jégre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?