A Slovan felkészült az isztambuli hangulatra

Slovan
Pozsony |

Győznie kellene csütörtökön (18.55) a Slovannak a Besiktas otthonában, hogy megmaradjon az esélye a továbbjutásra a labdarúgó Európa-liga K csoportjában.

A második számú európai kupasorozat ötödik játéknapja előtt még pont nélkül áll – és már nem juthat tovább – a Besiktas, amely azonban így is jóval esélyesebb a Slovan ellen. A törökök a bajnokságban már elkapták a fonalat, zsinórban négy mérkőzést nyertek, és az EL-ben is szeretnének szépen búcsúzni a hazai közönségtől. 

Apropó, török drukkerek, Vaszil Bozsikov, a pozsonyiak csapatkapitánya a Kasimpasa játékosaként néhány éve megtapasztalhatta, milyen az „isztambuli pokol”. 

„Őrületes hangulat szokott lenni a stadionjukban, egy élmény ott játszani. A nézők nem túl barátságosak az ellenfelekkel, erre fel kell készülni. És arra is, hogy nagyon hangosak, de ilyesmit már megélhettünk Szalonikiben is a PAOK elleni selejtezők során, és akkor megbirkóztunk az atmoszférával – nyilatkozta Bozsikov. – Nem szabad abból kiindulni, hogy a Besiktas még nem szerzett pontot a csoportban. Ha csak egy kicsit másként alakultak volna a körülmények, ez már nem így lenne.”

A bolgár védő vélhetően a pozsonyi mérkőzésre is gondolt, amelyet az égszínkékek a ráadás perceiben lőtt két góllal nyertek meg 4:2-re. De a törökök a Braga ellen is egy piros lap miatt csúsztak le a pontszerzésről.

A Slovannak ma este hármat is zsákmányolnia kellene (és a Braga–Wolverhampton meccs sem lehet döntetlen), ha a zárófordulóra még meg szeretné őrizni az esélyét a továbbjutásra. „Győzni akarunk, ezért támadólag fogunk fellépni, nem a védekezésre akarunk koncentrálni. Mindenképp jobban kell játszanunk, mint a Fortuna Ligában” – mondta Andraz Sporar, a Slovan csatára, aki csereként beállva eldöntötte a hétvégi, szerediek elleni bajnoki (2:0).

Társai közül a már egészséges Dominik Greif és Moha is ifjabb Ján Kozák vezetőedző rendelkezésére áll, ellenben Dávid Strelec és Jurij Medveděv nem tartott a csapattal Isztambulba. 

A mérkőzésen, melyet az STV 2 élőben közvetít, albán bírói hármas fog közreműködni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?