A Rotter, Szollás páros nyerte az első magyar érmet

Lake Placid 1932

1932-ben először nem Európában rendezték meg a téli olimpiát, a nagy távolság és a gazdasági világválság miatt kevés ország kevés sportolója engedhette meg magának a tengerentúli átruccanást. Magyarországot csak négy műkorcsolyázó (két páros) képviselte.

Az alig négyezres, New York állambeli Lake Placid kitett magáért, az Egyesült Államokban addig nem látott létesítményeket építettek. A hollywoodi kalandfilmeken edződő hazai rendezők úgy gondolták, csakis az izgalmas viadalok hozhatnak a konyhára. Így az addigi versenyek megszokott rendjét felrúgva mindent az újításnak rendeltek alá. A szervezők, akiknek nagy gondot okozott az enyhe időjárás, hatalmas közönségsikerre számítottak, de végül 52 ezer dolláros ráfizetéssel zárult a nagy vállalkozás.

Bronzot ért a hibátlan kűr

Rotter Emília és Szollás László 1931-ben világbajnoki címet nyert, olimpiai részvételük azonban anyagi okok miatt kis híján meghiúsult. A magyar páros végül társadalmi gyűjtéssel és bemutatókkal összegyűjtötte a szükséges összeget, így elindulhatott Lake Placidben. Rotterék hiába mutattak be hibátlan gyakorlatot, a pontozóbírók szerint túl sok volt benne az akrobatikus elem. Az Andrée Brunet, Pierre Brunet francia duó megvédte címét, Rotteréknek pedig meg kellett elégedniük a harmadik hellyel, de ezzel is a magyar sport első téli olimpiai érmét szerezték meg. Az Orgonista Olga, Szalay Sándor duó negyedik lett. A két műkorcsolyázó-pároson kívül nem is volt más magyar induló a játékokon.

Érdekes

Lake Placid, 1932

Időpont: 1932. február 4.–13.

Résztvevők: 17 ország 252 sportolója (21 nő)

Sportágak/versenyszámok: 7/14

Magyar érmes: Rotter Emília, Szollás László – bronz, műkorcsolya

Eagen történelmet írt

Rendkívül nehéz volt az éles kanyarokkal tarkított bobpálya, ennek tudható be, hogy a világbajnok német kvartett edzésen súlyos balesetet szenvedett: két versenyző karja is eltört, míg egy harmadik gerincsérülést szenvedett. Az egyik német néző összeállított a jelenlévő német amerikaiakból egy csapatot, és úgy indultak el a versenyben, hogy előtte még egyikük sem ült bobban… A kettesek után a négyeseknél is az Egyesült Államok diadalmaskodott, soraiban két legendával. Billy Fiske már St. Moritzban is olimpiát nyert, akkor még az ötfős csapat legfiatalabb, 16 éves tagjaként, míg Eddie Eagen a világtörténelem egyetlen olyan sportolója lett, aki téli és nyári játékokon is aranyat tudott nyerni: ő tizenkét esztendővel korábban, 1920-ban Antwerpenben félnehézsúlyú ökölvívásban lett olimpiai bajnok. Egyébként az enyhe időjárás miatt későbbre kellett halasztani a négyesek futamát, amire már az ötkarikás játékok befejezése után két nappal került sor…

Botrányos versenyek

A gyorskorcsolyázók versenyeit botrányok és szabálytalanságok tarkították. A szervezők módosították a versenykiírást, és nem párosával indították a sportolókat, hanem egy csoportban. Így nem a tudás került előtérbe, hanem a könyöklés, az ötszörös olimpiai bajnok finn Clas Thunberg – szembesülve a szabályokkal – azonnal vissza is lépett. Nem csoda, hogy az amerikai csapat alkalmazkodott a legjobban a körülményekhez, és mindegyik távon begyűjtötte az aranyérmet: a két rövidebben Jack Shea, a hosszabbakon Irving Jaffee diadalmaskodott. Európa becsületét két norvég ezüst mentette meg.

A Lake Placid-i jégkorongtornán csak négy válogatott vett részt, és várható volt, hogy a német és a lengyel csapat nem tud beleszólni az aranyéremért vívott harcba. Így is lett, Kanada és az Egyesült Államok vérre menő csatákat vívott az első helyért. A nyitótalálkozón hosszabbítás után az előbbi győzött, és ez a siker – mint később kiderült – tornagyőzelmet ért: második összecsapásuk ugyanis kétszeri hosszabbítás után 2:2-re végződött.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?