A rendőrök győztek a teremfocitornán

teremfoci
Királyhelmec |

Igazi fociünnep volt a Buzánszky Jenő Sportarénában az 5. alkalommal megrendezett teremlabdarúgó-tornán.

A szervezők ezúttal is azon voltak, hogy a város minden korosztálya minél nagyobb létszámban vegyen részt rajta. Ily módon feszülhetett egymásnak a Városháza és a Furcsa lakótelep csikócsapata, valamint a Roma, a Rendőrök, az Asztaliteniszklub és az Öregfiúk gárdája. A mérkőzések 5+1-es felállásban, 1x15 percig tartottak. Mindenki mindenkivel találkozott. Az elért eredmények alapján a rend őrei jól végezték munkájukat, s minden összecsapást megnyerve vehették kézbe jutalmukat. Jól futkároztak a furcsai csikók, akik másodikként értek célba. Az öregfiúk már nem nagyon bírták az iramot, de még így is harmadikok lettek a képzeletbeli dobogón. Akiknek már ott sem jutott hely, a Városháza és a Roma alakulat volt. Az Asztaliteniszklub játékosainak ezúttal semmilyen ütés nem jött be, jövőre muszáj lesz jobban adogatniuk, hogy eredményesebbek legyenek.

A sportrendezvény megszolgálta a célját, mozogtunk, játszottunk, a közönség pedig tapsolt. Aki most nem fért be egyik gárdába sem, a következő kiírásban újra megpróbálhatja. Érdemes lesz, hiszen ebből a nagyon szép sportarénából nem lehet vesztesen távozni, mert az élmény mindent felülír – jelentette ki Bányácski Kornél az Öregfiúk csapatának vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?