A poprádiak magyar kapusának balszerencsés szezonhajrája

Vay

Nem úgy alakult a hokiidény hajrája a poprádiak magyar kapusa, Vay Ádám számára, ahogy azt szerette volna.

Az elkoptatott frázis szerint egy sérülés mindig rosszkor jön, de a playoff-negyeddöntő során duplán: a nyitraiak elleni sorozat második meccsén le kellett cserélni menet közben a magyarországi légióst. „Letérdeltem, kirúgtam a korongot, és közben sajnos a combközelítő izmomban szakadás történt. Ez benne van a pakliban, még ha nagyon szerencsétlen eset is – mondta lapunknak Vay, akinek helyét a poprádiak kapujában a fiatal Filip Belányi foglalta el. 

Nem a 23 éves cserekapuson múlott, hogy az alapszakaszgyőztes poprádiak végül 4:2-re alulmaradtak a sorozatban és kiestek. „A társam fejben, mentálisan is teljesen rendben van, jól teljesített. Gólok nélkül azonban nehéz meccset nyerni – utalt Vay korai búcsújuk legfőbb okára. – Nem lehet azt mondani, hogy nem akartunk volna, mindenki odatette magát. Nem tudtunk azonban 100%-ot nyújtani, amiért csalódottak vagyunk.

A poprádiakat vigasztalhatja, hogy nyitrai legyőzőjük azóta a nagymihályiakon is túllépett a playoffban, és készülhet a pénteken rajtoló döntőre, amelyben az iglóiakkal találkoznak. 

„Nem tudom, a nyitraiak mivel szúrhatják magukat, mert ők voltak a legesélytelenebbek a rájátszás előtt. Ellenünk még rá lehetett fogni, hogy összejött egy jó szériájuk, de most látni, hogy a playoffra nagyon összerakták a csapatot. Szerintem ők az esélyesek a bajnoki címre, mindenesetre szurkolok nekik” – jegyezte meg Vay, aki a Tipos Extraliga után a válogatottnál hosszabbíthatta volna meg az idényét. 

A divízió I-es vb-re készülő csapatból több kerettagságra esélyes kapus is kiesett különböző okok miatt, Don MacAdam szövetségi kapitány pedig neki is lehetőséget szeretett volna adni. „Rég voltam már jégen, de Daniel Goller kapusedzővel korábban abban maradtunk, hogy megvárjuk az ultrahangot. Sajnos, a rehabilitációm lassabban halad a vártnál. Sajnálatos, hgy többen lemaradunk a vb-ről, ez azonban egyúttal lehetőség is a fiatalabbaknak a bizonyításra” – vélekedik Vay.

A 30 éves kapus így a közeljövő helyett a távolabbival kénytelen foglalkozni. „A poprádiakkal erre az idényre szólt a szerződésem, zajlanak a tárgyalások arról, maradok-e” – tette hozzá Vay, aki még nem tett le róla, hogy visszajusson a tengerentúlra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?