A párkányi Oguntoye sokat tanult Pálingertől és Görbicztől

Hosszú idő után került számításba a neve a szlovák női kézilabda-válogatottnál. Mikor merült fel újra, hogy mégsem Magyarországot fogja képviselni címeres mezben?

Már többször is megkerestek a szlovák válogatottból, sajnos mindig akkor, amikor klubváltás előtt voltam. Nem tudtam vállalni a válogatott szereplést, mert arra szerettem volna koncentrálni, ami előttem áll, az új feladatra az új egyesületemben. De őszintén szólva nem sok esélyt láttam arra, hogy Magyarországon a válogatottban érvényesülni fogok, és szerencsére jött egy hívás tavaly nyáron a szlovák válogatott szövetségi kapitányától, Ján Packától, hogy mit szólnék hozzá, ha visszatérnék ide. Nem gondolkodtam rajta sokat, igent mondtam.

A világbajnoki selejtezők 1. fázisa sikeres volt, a csapat kiharcolta a playoffba jutást, azaz a svédek elleni páros meccs fog dönteni a vb-részvételről. Képesnek tartja ennek elérésére a válogatottat?

Teljesen jó a hangulat a csapatban. Rendesek az emberek, az edző is, a szakmai stáb is. A lányok is jó fejek voltak, egypárukat már ismertem, még akkor is, ha legutóbb tizenvalahány éve voltam itt köztük. Teljesen jól beilleszkedtem. Az alapcél az volt, hogy ezt a háromnapos vágsellyei selejtezőtornát győztesen abszolváljuk, a svédek ellen majd alaposan felkészülünk. Biztos, hogy nem lesz könnyű, de bárki kifoghat egy rosszabb napot is, az ellenfelünk is. Én segíteni szeretnék, hogy összejöjjön a világbajnokság. 

A nemrégi Eb alatt nem fájt a szíve, hogy nem volt ott és valószínűleg már nem is fog a magyar válogatott kapujában állni?

Nem, nem vagyok egy álomvilágban élő ember. Nagyon jó magyar kapusok voltak kint Franciaországban, nagyon jól védtek, nekik ott a helyük. 

Debrecenben is egy volt válogatott kerettag, Triffa Ágnes az egyik riválisa. Vele hogy jön ki, mennyi lehetőséget kap mellette?

Sokan voltunk válogatott kerettagok... (nevet) Mi már játszottunk együtt Dunaújvárosban is, segítjük egymást. Teljesen jó kapcsolatunk van. Nincs meghatározva, ki az első számú kapus, de nem titok, hogy ez a fél év nem úgy jött ki nekem, ahogy szerettem volna. A szezont sérüléssel kezdtem, egy edzőmeccsen sem tudtam pályára lépni, és nehezen tudtam magam összeszedni. Azért is volt jó ez a két hét válogatott lét, hogy újra visszanyerjem az önbizalmam, a formámat. 
 

Nagyon fiatalon elkerült Magyarországra, ahol Győrben, Érden és Dunaújvárosban is játszott. Mi jut eszébe a három klubban eltöltött időszakairól?

Gyerekként kerültem Győrbe, ahonnan nagyon szép emlékeim vannak. Olyan emberekkel dolgozhattam együtt – Pálinger Katalin, Görbicz Anita –, akiktől sokat lehetett tanulni. Akkor még kicsi voltam, nem voltam kiforrott kapus, de mellettük rájöttem, mi az a profizmus. Érden töltöttem öt évet, ott váltam NB I-es kapussá, háromszoros bronzérmes lettem, sikeres szezonok voltak. Dunaújvárosban nagyon szép éveket töltöttem. Az első évben megnyertük az EHF-kupát, ami nekem nagyon-nagyon sokat jelentett. Mindegyik csapatommal értem el dolgokat, amikre büszke vagyok.

Mindig is kapus akart lenni, az első pillanattól kezdve?

A kezdetektől nem is, de Kovács Laci bácsi Párkányban nem is akart kipróbálni a mezőnyben, nem is értem, miért (nevet). Azt mondta, »jó lesz neked a kapuban«. Így nem próbálkoztam más poszton.

Van példaképe vagy akire felnéz a kapusok közül? A jelenben vagy akár a múltból?

Nincs példaképem. Nem szeretném másolni másnak a stílusát, én inkább magam kreálom a sajátomat, nem szeretnék senkire sem hasonlítani. 

Debrecenben és a magyar válogatott összetartásain, Pal Oldrup Jensen és Kim Rasmussen révén ön is megtapasztalhatta az északi kézilabdastílust. Nagyon más az ő játékfelfogásuk, mint a magyar vagy a szlovák edzőknek?

Dolgoztam horvát edzővel is, 
Zdravko Zovkóval, és más a mentalitás. Más a norvég mentalitás, más a magyar mentalitás. Nekem Róth Kálmán és Konkoly Csaba révén keménykezű edzőim voltak Győrben, én inkább ezzel a stílussal tudok jobban azonosulni. 

Két-három év múlva hol látja magát?

Ennyire előre nem szoktam gondolkodni. Egyelőre rövid távú célokat tűztem ki magam elé, elsősorban egy jó szezont szeretnék produkálni itt Debrecenben, és azt szeretném, hogy a csapat előrébb kerüljön a hetedik helynél a tabellán. Aztán majd hogy mi lesz két-három év múlva, térjünk rá vissza akkor (nevet).