A Noé, Vass duó nyerte a duisburgi válogatót

Duisburg |

<p>A Noé Zsombor, Vass Péter duó harmadik lett a kajak kettesek szombati 1000 méteres döntőjében a duisburgi kajak-kenu világkupaversenyen, ami azt is jelenti, hogy ebben a számban ők képviselhetik Magyarországot az augusztusi, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A németországi regatta első döntős napján a kenus Balla Virág révén egy aranyérem is jutott a magyaroknak.</p>

A fiatal, ifjúsági világbajnok Noé, Vass kettős az egy héttel ezelőtti, szolnoki válogatón meglepetésre a második helyen végzett Kammerer Zoltán és Szalai Tamás rutinos kettőse mögött, a duisburgi viadal pedig a válogató második fordulójaként (is) szolgált. Mindkét egység bejutott a fináléba, ahol aztán Vassék teljesítettek jobban: remekül versenyezve - a verseny honlapja szerint - harmadikként futottak be a németek és az ausztrálok párosa mögött, míg Kammererék hetedikként zártak.

A szombati finálék közül még egyben volt magyar érdekeltség: Balla Virág a kenu egyesek 500 méteres döntőjében szerepelt és utasított maga mögé mindenkit. A tavaly gerincműtéten átesett, most visszatérő, háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa nem tudott bejutni a döntőbe K-1 500 méteren, s a B fináléban is utolsóként ért célba, így összesítésben 18.-ként zárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?