A Nike felfüggesztette szerződését a Pistoriusszal

Párizs |

<p>A Nike sportfelszerelés-gyártó cég bejelentette csütörtökön, hogy felfüggesztette szponzorációs szerződését Oscar Pistorius dél-afrikai paralimpikonnal, aki ellen eljárás folyik barátnője meggyilkolásának gyanújával. &quot;A Oscar Pistorius elleni igazságügyi eljárást igazságosan és formailag helyesen kell lefolytatni, és mi ezt szigorúan figyelemmel fogjuk kísérni&quot; - közölte a Nike.</p>

Szerdán jelentette be a Clarins francia kozmetikai cég, hogy az igazságügyi eljárás miatt felmondta a sportolóval kötött reklámszerződését, az A-Men nevű Thierry Mugler-parfüm reklámkampányában ezentúl nem szerepelteti Pistoriust.
    A műlábakkal élő és versenyző, hatszoros paralimpiai bajnok futónak más cégekkel is van szponzori szerződése, így például a British Telecommal, a művégtagokat gyártó izlandi Össurrel vagy az Oakley amerikai szemüveggyártóval.
    A Financial Times című brit lap értesülése szerint a szponzoroktól kapott támogatása elérte az évi 3,5 millió eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?