A negyedikből az első sorba hokizta magát Részegh Tamás

Részegh Tamás

Legutóbb a pozsonyi Duna utcai gimnázium diákjaként beszélgettünk Részegh Tamással. Az akkori ígéretes jégkorongozóból mára a Tipsport Ligában szereplő DVTK egyik legjobbja lett. Az erdélyi hokis szlovákiai keretbe zárt történetéről, az elmúlt évekről és a jelenről kérdeztük a 22 éves támadót.
 

A szezon előtt igazolt a Jegesmedvékhez, és azonnal felvette a Tipsport Liga ritmusát, 16 meccsen 13 kanadai pontnál jár, ami remek mutató. Mennyire elégedett eddigi teljesítményével?
Nekem is kicsit meglepő ez az egész, hogy ilyen gyorsan sikerült beilleszkednem, és ilyen eredményes tudok lenni rögtön a bajnokság kezdeti fázisában. Nem számítottam erre, mert kicsit nehezen indult az idény augusztusban. Akkor a negyedik sorban kezdtem, amely mindenhol kevesebb játékidőt kap a többi sorénál. A dolgok számomra jól alakultak, mert mindig volt egy sérült vagy valami más miatt kerültem feljebb a ranglétrán, a jobb játékosok között pedig bizonyítani is könnyebb. Az edzéseken és a meccseken mutatott teljesítményemmel egyre inkább elnyertem Marcel Rodman vezetőedző bizalmát – annak ellenére, hogy eleve a negyedik sorban számolt velem. Egyre jobban bízott bennem, ezáltal pedig nekem is egyre nagyobb lett az önbizalmam, egyre többet játszottam, és szépen lassan jöttek a pontok is. Magam is meglepődtem, hogy 7 gólpassznál és 6 gólnál tartok, mert eddig még sosem álltam így, mindig a gólpasszok voltak többségben. Nagyon örülök, ennél jobb kezdést el sem tudtam volna képzelni. A bajnokság rajtja előtt megfordult a fejemben, hogy az egész szezonban lesz ennyi pontom, mint most van. Mostanra viszont igyekszem nem kezdőként kezelni a helyzetet, hogy ne azon legyen a hangsúly, hogy ne hibázzak. Egyre többet merek bevállalni a meccseken.

Az első sorban olyan legendás hokis mellett korcsolyázhat a jégen, mint Vas János…
Ez külön megtiszteltetés számomra. Már több mint tíz bajnoki óta egy sorban hokizunk. Meccsről meccsre jobb az összjátékunk. Kedves és megértő csapattárs, mindig elmondja az észrevételeit. Nekem is nagy élmény vele hokizni, pár éve még a tévében néztem őt, ezen időnként azért elgondolkodok… Hálás vagyok, de próbálok is minél többet kihozni ebből a helyzetből.

Az alapszakasz második körébe fordulva hogyan látja a riválisokat? Hol van a DVTK helye a bajnokságban?
A célunk, hogy bekerüljünk az első hatba, ami biztos playoff-részvételt érne (a miskolciak jelenleg az ötödikek – a szerk. megj.). Akik most az első négy helyen állnak, a besztercebányaiak, a Slovan, a zólyomiak és a kassaiak, szerintem egymás között fogják eldönteni ezen helyek sorsát, ők egy picivel jobbak mindenkinél, ami a meccseken is érezhető, főleg a saját otthonukban. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy mi is nyerhetünk ellenük, például a bajnoknál 3:2-re győztünk, azaz egy meccs sincs lejátszva előre. Minden csapat minden találkozóra úgy megy, hogy nyerni szeretne, szerintem ezért is ilyen erős ez a liga. Nem mehet senki biztosra, bármelyik mérkőzésen bármi megtörténhet. A tabella nagyon szoros, egy vereséggel akár négy helyet is lehet csúszni, vagy egy győzelemmel akár ötöt is előre lépni. Ez nem nagyon fog változni az alapszakasz végéig, szükség van minden pontra, aztán reméljük, összejön a playoff nekünk is.

Legutóbbi beszélgetésünkkor junior játékosként épp távozófélben volt Pozsonyból. Merre vezetett azóta az útja?
A kétéves pozsonyi „kaland” után Csehországba, Chomutovba szerződtem két évre, a juniorbajnokságba. Nem hiszem, hogy tudtam volna színvonalasabb bajnokságban játszani ebben a korosztályban, az egy nagy előrelépés volt számomra a kiélezett ligában. Sokat adott nekem. Sajnos az első szezon végén egy váratlan betegség miatt hamarabb be kellett fejeznem az idényt, felkészülés nélkül pedig gyengébbre sikerült a második év. De kihoztam abból is a lehető legjobbat. Két év után azonban szerettem volna közelebb kerülni az otthonomhoz, és a jégen kívüli élet sem volt a legjobb Chomutovban. Nem voltak barátaim, nem volt mit csinálnom, ezért szerettem volna váltani. Abban a pillanatban úgy tűnt, a Fehérvár a legjobb döntés, az EBEL-ben szereplő felnőttcsapattal, ami vonzott. Utólag tudom, nem az volt, amit a számaim is mutattak. Ott is egy szerencsétlen sérülés pecsételte meg a szezonomat kevés mérkőzéssel, az nem adott sokat nekem. Utána megkerestek otthonról, Csíkszeredáról. Úgy döntöttünk, jobb lesz nekem, ha hazamegyek. Ennél jobbat nem is húzhattam volna, a jégen és azon kívül is szuperül éreztem magam. Ez volt az egyik kulcsa, hogy egy nagyon jó évet tudjak le. A jó szezon után a világbajnokság is jól sikerült a román válogatottal, és megkerestek Miskolcról, amit nehezen tudtam volna visszautasítani. Ez egy nagy lehetőség számomra. Így kerültem vissza újra egy szlovákiai bajnokságba.

Meddig szól a szerződése?
Egy szezonra. Úgy döntöttünk, meglátjuk utána, mi lesz. Az az egyezség, ha nem úgy alakulna a dolog, ahogy szeretnénk, akkor hazamehetek Csíkszeredára probléma nélkül, mert 22 évesen az a lényeg, hogy minél többet játsszak. Három hónap után úgy érzem, ismét jó döntést hoztam a DVTK-hoz szerződéssel. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?