A naszvadiak megleckéztették 
a galgóciakat

Naszvad
Naszvad |

Nagy durranás a női I. kézilabdaliga 10. fordulójában: a naszvadi-ímelyi csapat három góllal (23:20) legyőzte a korábbi fordulók során sokáig veretlen és vezető galgóciakat.

„Pályán nálunk kaptak ki először, mert az első vereségük a zöldasztalnál dőlt el, egy jogosulatlan játékosszereplés okozta – mondta sikerük kapcsán Miskovics György, a vendéglátók edzője. – Lassacskán fejlődik csapatom, és már képes borsot törni az ellenfelek orra alá. Ugyan ismét tartalékosan álltunk ki, de akik játszhattak, elhitték, hogy van keresnivalójuk az élcsapat ellen, s akár nyerhetnek is. Előnyünkre szolgált, hogy a felkészülés során találkoztunk a galgóciakkal, feltérképezhettük játékukat. Olyan taktikát sikerült kitalálni, ami elegendő volt a győzelemre. Ha a támadásainkat góllal fejezzük be, képesek vagyunk ilyen diadalra is. Szóval a taktika és a szív hozta a két pontot. A közönség is látta, érdemes kiállni védenceim mellett. Araszolunk előre, aminek ez a győzelem volt az egyik jele.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?