A Mercedes nem túl magabiztos a Magyar Nagydíj előtt

*
Budapest |

A Német Nagydíjat követően nincs idejük pihenésre a Forma–1-es versenyzőknek, a hockenheimi versenyhétvége után azonnal Magyarországra utazott a mezőny: már a pilóták is megérkeztek a pályára, elhangzottak az első nyilatkozatok, és rengeteg autogramot osztottak a szurkolóknak.

Ahogyan minden évben, idén is a ráhangolódásról szólt a csütörtöki médianap a nagydíjhétvége előtt: a versenyzők meséltek várakozásaikról az újságíróknak, illetve a rajongóknak lehetőségük nyílt arra, hogy fotót készítsenek kedvenceikkel, és autogramot gyűjtsenek tőlük.

A Ferrari hétvégéjét egy tragédia árnyékolja be, a múlt héten leváltott elnök, Sergio Marchionne ugyanis szerdán 66 éves korában elhunyt. A Ferrari emiatt arra kérte a szervezőket, hogy Kimi Räikkönen és Maurizio Arrivabene hadd maradjon távol az eredetileg tervezett, kötelező sajtótájékoztatóról. Az olasz istálló motorhome-ján félárbócra engedte zászlaját, illetve minden csapattag fekete karszalagot hord a Hungaroringen, ezzel tisztelegnek az elhunyt szakember előtt.

Hockenheimben a Mercedes számos kritikát kapott amiatt, hogy arra kérték Valtteri Bottast, ne támadja az első helyen haladó Lewis Hamiltont – az erre vonatkozó kérdést nem tudta elkerülni Magyarországon sem, ám a finn pilóta védelmébe vette az istállót. „Szabadon versenyezhetünk, nem tervezzük, hogy másodhegedűs leszek – mondta Bottas. – Egyenlő feltételeket biztosít számunkra a csapat, de megértem a németországi döntést, mert mindketten pontokért küzdünk. Meggyőződésem, hogy ugyanígy döntöttek volna, ha én vagyok elöl.”

Bottas végül a 2. helyen végzett a Német Nagydíjon csapattársa, Lewis Hamilton mögött, és habár úgy gondolja, hogy a Hungaroringen nehéz lesz legyűrni a Ferrarit és a Red Bullt, bízik benne, hogy végül sikerülni fog.

„A Red Bull nagyon gyors, a Ferrari is, szóval nem tudjuk, hogyan alakul – nyilatkozta a Mercedes-pilóta. – Ez is nagyon szoros csata lesz a győzelemért. Láttunk már néhány őrült versenyt idén, szóval ez is izgalmas lehet. Nem vagyunk túl magabiztosak, de a lehető legjobb munkát fogjuk végezni.”

A kilátogató nézők először ma, az első szabadedzésen láthatják pályára gurulni a versenyzőket, az első szabadedzés délelőtt 11 órakor, a második gyakorlás pedig délután 3 órakor kezdődik.

Berta Kitti, Hungaroring

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?