A Lincoln megint ráijesztett a Slovanra

Slovan

Behúzta a kötelezőt a Slovan Gibraltáron, 4:1-re győzött a Lincoln ellen a labdarúgó Európa-konferencialiga csoportkörének 4. fordulójában.

 

Az eredmény azt sugallja, a pozsonyiak gond nélkül behúzták a meccset, a 26. percre ugyanis már 2:0-ra vezettek Andree Green két góljával. A félidei szünet előtt azonban a gibraltáriak szépítettek, sőt, Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője szerint az is reális lett volna, ha védencei kezdeti lagymatag hozzáállása miatt hátrányba kerülnek.

Katasztrofálisan kezdtünk, az 5. percben 2:0 lehetett volna a Lincolnnak. Hangsúlyoztam a játékosoknak, hogy a házigazda agresszív lesz, ehhez képest sorra veszítettük el a párharcokat, rosszul helyezkedtünk, nagy hibákat követtünk el a védelemben. Többen is lehetőséget kaptak a bzonyításra, de nem mindenki élt vele. Az ellenfél ezt megbüntethette volna, de azért vagyunk olyan jók, hogy gólokat rúgjunk. Aztán viszont megint jött egy hiba és egy teljesen felesleges gólt kaptunk – idézte az égszínkékek klubhonlapja Weisst.

Kapcsolódó cikkünk

A szakember kis túlzással mindezt a második félidő kapcsán is megismételhette volna: a Slovant az első percekben a fölső kapufa mentette meg a góltól, hogy aztán a 67. és 71. percben, Cavric és Mráz találataival eldöntse a találkozót. „Ilyen ellenféllel szemben kötelező behúzni a kétszer három pontot és gólarányt javítani, ami sikerült. Elégedettek lehetünk ezzel, de én magam nem vagyok az. Az eredménnyel igen, de játékban muszáj többet nyújtanunk, ha a PAOK ellen győzni akarunk itthon – tette hozá Weiss.

A soron következő mérkőzés ugyanis nagy eséllyel eldönti, továbbjut-e a Slovan a tavaszi folytatásba. Mivel a PAOK hazai pályán kikapott a Köbenhavntól 2:1-re, a szaloniki és a pozsonyi csapat is 7-7 ponttal áll a 9 pontos dánok mögött. Azaz bármelyikük is győzne három hét múlva az 5. fordulóban a Téglamezőn, gyakorlatilag biztosítja a továbbjutását.

Elöl igyekeztünk minél több veszélyt okozni. A második gólom nagyon tetszett, amikor egyénileg oldottam meg a befejezést – nyilatkozta a Gibraltáron kétgólos Green. – Másrészt tudatosítanunk kell, hogy nagyon rosszul kezdtünk. Ha az ellenfél akkor betalált volna, egészen másképp alakul a meccs. Fontos, hogy jól reagáltunk erre, és gyorsan visszajöttünk a meccsbe.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?