A lévaiak és a komáromiak is esélyesek

Léva/Komárom |

<p>Mától nyolc kosárlabdacsapat küzd Léván a Szlovák Kupa elhódításáért. A hazai Astrum mellett az extraligát vezető komáromi Rieker kosarasai is favoritnak számítanak a hétvégi tornán.</p>

 

Szlovákiában érdekes lebonyolítású a férfikosarasok Szlovák Kupája: a kiírás szerint amikor a hazai extraligában már minden együttes játszott mindegyik ellen otthon és idegenben is, a tizenhat mérkőzés utáni tabella első nyolc helyezettje vehet részt a tornán. Csakhogy a bajnokságban rengeteg volt az elhalasztott, illetve előrehozott találkozó, így a matematikailag adott 16 forduló helyett tovább kellett várni a sorrendre, s csak az utólag kiegészített táblázatból (nem véve figyelembe azt, hogy némely klubok már háromszor is megmérkőztek egymással) lett nyilvánvaló, hogy az így élen álló lévaiak rendezhetik a tornát, s a kilencedik svitiek nem vehetnek részt rajta. Rieker: éllovashoz méltón szerepelni„Valahol sajnáljuk, hogy lemaradtunk a rendezésről, mert csak azon múlott, hogy a 26. fordulóban kikaptunk Besztercebányán, egy körrel előtte pedig a Léva nyert Privigyén. Másrészt a szezon előtt nem is számoltunk egy ilyen lehetőséggel – mondta lapunknak Paulík József, a komáromi MBK menedzsere. – A kupában minden csapat azzal lép pályára, hogy nyerni szeretne, így mi is, de Léván a hazaiak a favoritok. Mi igyekszünk úgy szerepelni, ahogy az extraliga éllovasától és a tavalyi kupaezüstérmestől elvárható.”2012-ben az MBK Rieker csak a döntőben maradt alul az akkori házigazda nyitraiak ellen (78:85), a lévaiakat (78:72) és az iglóiakat (76:69) is legyőzték. „Tulajdonképpen mindegy, ki ellen játszunk, aki kupát akar nyerni, annak mindhárom meccsén győznie kell” – jegyezte meg Paulík.A héten kisebb sérüléssel bajlódó, s a székesfehérváriak elleni vesztes (95:83) felkészülési meccset kihagyó Lukáš Dubovský is rendbe jött, így minden játékos František Rón vezetőedző rendelkezésére áll – a nemrég Körmendről igazolt 24 esztendős irányító, Vincent Simpson is, aki a negyedik amerikai kosaras a komáromiak keretében, s aki idén európai kupameccsen is pályára lépett a magyar együttes színeiben. Astrum: a cél a győzelemA kiírás értelmében a kiemelések (lásd a keretben) az elődöntőre is megmaradnak, a legmagasabban jegyzett csapat a legalacsonyabb sorszámúval alkotja majd az egyik párost. Ennek megfelelően az MBK Rieker csak az esetleges döntőben futhat össze a lévaiakkal.Utóbbi klub háza táján nem a legjobb a hangulat, mivel nem sikerült teljesíteni a szezon előtt kitűzött egyik célt: a cseh ligában is szereplő Astrum nem jutott be az ottani top 6-ba az alapszakasz után. „Láthatóan csalódottak voltak emiatt a játékosok, az edzői stáb megpróbálta fölrázni őket a hétvégére. Míg le nem zajlanak a Szlovák Kupa küzdelmei, nem is akarunk foglalkozni a keretben való esetleges változásokkal” – nyilatkozta az Új Szónak Ladislav Garaj, a lévaiak marketingmenedzsere.Ráadásul az Astrum hiába kérvényezte, hogy az előzetes megegyezés ellenére mégis szerepelhessen a hazai extraliga playoffjában, a többi klub nem ment bele a menet közbeni változtatásba – így a lévaiak kupagyőzelemmel vigasztalódnának. „Más célunk nem is lehet, mint a győzelem, bár tudjuk, ez nem lesz egyszerű. A többi csapat erősödött, és jóval több idejük volt a regenerálódásra is. A drukkerek miatt nagy lesz rajtunk a nyomás, de mindent megteszünk, hogy megnyerjük a tornát” – tette hozzá Garaj.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?