A legmerészebbek a losonciak

Losonc/rRimaszombat |

<p>Valószínűleg a trencséni, az aranyosmaróti és a podbrezovái együttes küzd a feljutásért az I. labdarúgóligamakezdődő 2009/2010-es bajnokságában. A rajt előtt körülnéztünk, mi újság a három dél-szlovákiai csapatnál.</p>

Lučenec
Három meghatározó játékos búcsút mondott a tavasszal kiválóan játszó nógrádi gárdától. Mégsem gyengült meg túlságosan az elmúlt pontvadászatot negyedikként záró együttes, mert több tapasztalt új szerzemény érkezett. „Nehéz lesz pótolni Staškót, Ďuricát és Bajzát, még jó, hogy Hoferica meggondolta magát, s várhatóan nálunk marad. A most igazolt játékosok közül sokat várunk a korábban Rimaszombatban szereplő Hloušektől, valamint a két žiari futballistától, Pelegrínitől és Šlavkától, aki az utóbbi tavasszal Aranyosmaróton rúgtaalabdát. AszerbDujakovicsis jól mutatkozott az előkészületi mérkőzéseken, kár, hogy a nyitófordulóban még nem léphet pályára. Bízom benne, hogy a nagymihályiak ellen győzelemmel kezdünk. Ott szeretnénk folytatni, ahol júniusban abbahagytuk. Az első négy között akarunk végezni“ - hangsúlyozta Milan Albrecht, a losonciak tapasztaltmestere.
ÉRKEZETT: Pelegríni (Žiar), Hloušek (Příbram), Dujakovics (Szerbia), Šlavka (Zlaté Moravce), Dobročka (az ifiből).
TÁVOZOTT: Staško (Petržalka), Bajza (Dubnica), Ďurica (francia alacsonyabb osztályú csapat).

Rimavská Sobota
A játékoskeret fele kicserélődött a rimaszombati labdarúgócsapatban, amely csökkentett költségvetéssel vág neki az új idénynek. Több kulcsember (Lazúr, Filo, Geri) távozott, így az ifiből felkerült futballisták, illetve a rimaszombati nevelésű,ámaz elmúlt időszakban alacsonyabb osztályban futballozó játékosok kapnak lehetőséget. Ehhez igazodnak az elvárások is: a tavaly több héten át listavezető együttes jelenlegi célja, hogy elkerülje a kiesés elleni harcot. „Sok volt a változás a keretben, még a múlt héten sem volt biztos, végül milyen is lesz a csapat összetétele. Az utolsó pillanatban visszatért hozzánk Marek Janečka, aki féléves vendégjátékra érkezett Besztercebányáról. Remélem, gyorsan elintézik a papírjait, és pályára léphet délután. A rózsahegyi B csapat ellen futós, harcos meccset és győzelmet várok“ - mondta Marián Kudlík vezetőedző. Az idény nyitómeccsére ingyenes a belépés.
ÉRKEZETT: Janečka (B. Bystrica), Levický (B. Bystrica), Zvara (Podbrezová), Šándor (Rožňava), Halaj (Tisovec), Dragijský, Betík, Juhász, Szabó (az ifiből).
TÁVOZOTT: Lazúr (Wodzislaw?), Filo (Ausztria), Geri (?), Čižmár (?), Mujkoš (Dubnica), Ádám (befejezte a pályafutását). Šaľa Játékosínséggel küszködnek a vágsellyei együttesnél. Tíz futballista vette a kalapját - a kulcsemberek közül Mikla, Klusa, Harvilko és Vencel nem újította meg szerződését -, s eddig mindössze két új szerzemény jött. Csak tetézi a problémákat, hogy hosszú kényszerpihenő vár az Aranyosmarótról visszatért karmesterre, Lalákra, aki a DAC elleni edzőmeccsen súlyosan megsérült. Sok futballistát teszteltek a felkészülés alatt, ám többségük nem felelt meg az elvárásoknak, a nevesebbek pedig (például a rimaszombati Zsivanovics és Gibala) túl sokat kértek… Szerették volna leigazolni a DAC-ból Bognárt, Milant, valamint Lelkest,áma sárga-kékek vezérkara elutasította az ajánlatot. „Rendkívül szűk kerettel kezdjük a bajnokságot, menet közben igyekszünk erősíteni. Várhatóan újra kölcsön vesszük a nagyszombati Cíferskýt. Az biztos, hogy rázós lesz számunkra a privigyei nyitómeccs. Jobban akarunk szerepelni, mint a tavaszi idényben, ott szeretnénk lenni a középmezőnyben“ - szögezte le MeszlényiTibor,aDusloedzője.
ÉRKEZETT: Krajňák (Prešov), Kolmokov (Dubnica), Lalák (Zlaté Moravce).
TÁVOZOTT: Carrera (Slovan), Harvilko (Dubnica), Vencel (Ausztria), Mikla (Zl. Moravce), Bician (Ausztria), Klusa (Hradec?), Bališ (Nitra), Cíferský (Trnava), Gábriš (Inter),Braun(Nitra). (sz.z., bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?