A házigazda ellen kezdenek a magyar női kézisek

Lukács, Klujber, Tóvizi

A magyar női kézilabda-válogatott csütörtökön 19 órától a házigazda és legnagyobb esélyes Francaiország ellen kezdi meg szereplését az olimpián.

A B csoportból egyértelműen Angola lóg ki, akik ellen kötelező a győzelem Golovin Vlagyimir csapatának, de a továbbjutáshoz még egy csapatot meg kell előzniük a csoportban. Erre a papírforma alapján Brazília lehet a legesélyesebb, de mivel a magyar–spanyol–holland–brazil négyesből egy-egy meccsen bárki legyőzhet bárkit, a körbeverésekre is fel kell készülni.

„Szakmai szempontból természetesen már elsősorban a franciák ellen készülünk, de edzéseken a saját játékunk tökéletesítése mellett egy ideje már előkerülnek fontos elemek a további meccsek kapcsán is. A németek elleni gyakorlás több szempontból is hasznos volt, hiszen például a lerohanást a franciákkal összehasonlítva nagyon hasonlóan játsszák, utóbbi csapatnak a támadójátéka viszont kicsit változott az utóbbi időben, erre is készülnünk kell” – írta blogbejegyzésében a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) oldalán Golovin. A szövetségi kapitány azt is kiemelte, hogy ugyan a légi közlekedés miatt az első meccshelyszínen való edzésről lemaradtak, az olimpiai faluban pótolták azt. A játékosain elsősorban a koncentráltságot látja a szakember, aki úgy érzi, mindenki pontosan tudja, hogy ez az esemény, amelyre három éve folyamatosan készülnek.

„Tizenkét évvel ezelőtt egyszer egy interjúban megkérdezték, mit szeretnék elérni edzőként? Azt válaszoltam, hogy olimpiát szeretnék nyerni! Azóta sok minden történt, most mindenesetre itt vagyunk Párizsban. Az itt versenyző csapatok közül természetesen csak egy nyeri meg az olimpiát, de mindent meg fogunk tenni, hogy elérjük a céljainkat, beteljesítsük a vágyainkat, élvezzük a játékot és minél nagyobb sikert szerezzünk Magyarországnak és magunknak” – zárta írását Golovin.

A magyar női játékosok azonnal a mély vízben találják majd magukat, hiszen a legerősebb csapattal játszanak, minden bizonnyal túlnyomó részt hazai szurkolók előtt. Ez annak fényében kevésbé aggasztó, hogy a magyarok számára az első mérkőzések sokszor nem sikerültek jól az utóbbi időben, most viszont talán ennek lesz a legkevésbé tétje az öt csoportmérkőzés közül.

A női kézilabdatorna csoportbeosztása

A csoport: Dél-Korea, Dánia, Szlovénia, Németország, Norvégia, Svédország

B csoport: Magyarország, Angola, Brazília, Spanyolország, Hollandia, Franciaország

A csoportokból az első négy helyezett jut tovább, és a negyeddöntőben az A csoport elsője a B negyedikjével, az A2 a B3-mal, A3 a B2-vel és az A4 a B1-gyel találkozik. Ezt követően jön az elődöntő, majd a bronzmérkőzés és a finálé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?