A franciákat is legyűrnék Ramsay-ék

Vladimír Országh

Ha a szlovák jégkorong-válogatott életben akarja tartani negyeddöntős reményeit, ma (16.15) le kell győznie a franciákat a dániai világbajnokság A csoportjának 4. fordulójában.

Tizenöt világbajnoki meccset, vagyis több mint két évet várt a szlovák hokiválogatott arra, hogy újra a rendes játékidőben nyerjen meg egy találkozót a vb-n. Az osztrákok elleni, keddi 4:2-es győzelem előtt legutóbb 2016-ban tudtak három pontot szerezni egy meccsen Nagyék – Szentpéterváron épp azokat a franciákat verték 5:1-re, akik ellen ma (16.15) lépnek jégre.

„Már nagyon kellett egy ilyen győzelem, ez erőt adhat a folytatásra” – mondta Tomáš Jurčo, aki mindkét említett találkozón szerepelt. Az osztrákok elleni harmadik szlovák találat szerzője azonban tisztában van vele, hogy nem nyújtottak feledhetetlen teljesítményt. „Túl gyakran esik meg velünk, hogy leállunk meccs közben, és ezzel lovat adunk a rivális alá. Ezen a szinten ez megengedhetetlen” – tette hozzá Jurčo.

Craig Ramsay szövetségi kapitány inkább a pozitívumokat emelte ki. „Talán jobban is játszottunk, mint azt az eredmény mutatja. Voltak ugyan olyan fázisai a mérkőzésnek, amikor az osztrákok beszorítottak minket, de akkor Rybár kapus és a védekezésbe visszatérő támadóink is kitűntek” – értékelt a kanadai szakember.

Kapcsolódó cikkünk

Marcel Haščák szerint is, aki 27. (!) vb-meccsén szerezte meg első gólját, a lényeg a győzelem. „A vb-n nincsenek könnyű meccsek. Ki kell pihennünk magunkat, és a franciákat is meg kell vernünk. Nem kell találgatnunk, kétszer is játszottunk velük a felkészülés során” – jegyezte meg Haščák.

Az akkori két meccshez képest (amelyen mindkét csapat egyszer-egyszer győzött) a franciák kerete alig változott. Legnagyobb sztárjuk a Jekatyerinburgban légióskodó Stephane da Costa, mellette Damien Fleury és Anthony Rech alkotja az első támadósort. A gall csapat eddig csak a fehéroroszok ellen volt eredményes (6:2), a svédektől (0:4) és az oroszoktól (0:7) is sima vereséget szenvedtek. A szlovákok elleni örökmérlegük is nagyon kedvezőtlen, 31 mérkőzésből csak hatot tudtak megnyerni három döntetlen mellett.

„A francia hokisoknál minden azon múlik, hogy mit enged meg nekik az ellenfél. Ha magabiztosan játszhatnak, remek pillanataik vannak. Tapasztalt, ügyes jégkorongozóik jó bajnokságokban edződnek, és tartják magukat a megbeszélt taktikához. Nagy csata lesz a palánkoknál, az fog nyerni, aki ott legyűri a másikat. Ha nálunk lesz többet a korong, akkor mi leszünk a sikeresek”– tekintett előre Craig Ramsay.

A szlovák csapatból Andrej Sekera enyhe vírusfertőzése miatt kihagyta a tegnapi edzést, de vélhetően ma jégre léphet. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?