„A feleségek legszívesebben megskalpoltak volna”

SZABÓ ZOLTÁN

Még aktívan tevékenykedik a magyar futballéletben?

Már csak úgy szolidan, közel a nyolcvanhoz csupán nézem a mérkőzéseket és a játékvezetőket. Nem lehet abbahagyni a sportot, a focit főleg nem.

Kevés játékvezető mondhatja el magáról, hogy aktív játékosként olimpiát nyert. Miként emlékszik a futballpályafutására?

Csodálatos időszak volt, nem tagadom, nagyon jólesik, hogy az emberek ennyi idő után is emlékeznek rám. Óriási elismerésnek tartom a sportújságíró-szövetség különdíját. Hiszen már ötven éve annak, hogy Tokióban megnyertük az olimpiát a csehszlovákok elleni döntőben.

Miért nem játszott a fináléban?

A döntő előtti utolsó edzésen peches sérülést szenvedtem. Lakat Károly volt az edző, én pedig a csapatkapitány. Karcsi bácsi annyira bízott bennem, hogy rám hagyta a döntést, vállalom-e a játékot, vagy nem. Nagyon nehéz éjszakám volt, s végül a csapat érdeke miatt úgy döntöttem, hogy mivel nem tudok százszázalékos teljesítményt nyújtani, nem lépek pályára. Ebben az is közrejátszott, hogy akkoriban nem lehetett cserélni, így ha harcképtelenné váltam volna, akkor tíz emberrel kellett volna játszanunk.

Ki játszott ön helyett?

Szepesi Guszti. Azt mondom – ha már a sors így akarta –, nagyon jó húzás volt a szerepeltetése, mert rendkívül kemény és gyors játékos volt. Nekem a fürge trencséni Masnýt kellett volna őriznem, sosem szerettem az ilyen típusú futballistákat. Lehet, hogy jobb volt ez így, ha a jóisten így rendelte. Az a fontos, hogy győztünk.

Hogyan élte át a döntőt?

Az első félidőt fentről, Szepesi György rádiósfülkéjéből néztem, de nem bírtam idegekkel, és a félidőben már lementem a többiek közé. A 2:1-es győzelemmel véget ért finálé után óriási volt az öröm, hatalmas ünneplés kerekedett a díjkiosztás után. Tizenkét évvel Puskásék után újra olimpiai bajnok lett a magyar fociválogatott. Egyébként is rendkívül sikeres volt a magyar sportnak a tokiói olimpia, hiszen tíz aranyérmet nyertünk. Mivel nem játszottam, Novák Dezső volt a csapatkapitány, így helyettem ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Sajnos, a sikercsapatból már csak öten – Szentmihályi Miska, Gelei Jóska, Ihász Kalmi, Komora Imre és jómagam – élünk.

Egy évvel korábban bajnok lett a Győri ETO-val.

Kiváló kollektívát alkottunk, többek között Orbán, Keglovich, Szániel, Korsós és Povázsai volt a társam. Rendkívül izgalmas volt a bajnokság, annyi pontot szereztünk, mint a Honvéd és a Fradi, de jobb gólaránnyal mi lettünk a bajnokok. Az csak hab volt a tortán, hogy engem választottak az Év focistájának.

Kiválóan képviselték Magyarországot a BEK-ben. Hogyan emlékszik a kupamenetelésre?

A lipcsei csapat, a szófiai Lokomotíva és az amszterdami DWS után a világsztárokkal teletűzdelt Benfica állított meg bennünket az elődöntőben. A nagy érdeklődés miatt 70 000 néző előtt a Népstadionban játszottuk a hazai meccset, peches egygólos vereséget szenvedtünk. A visszavágón simán kikaptunk, Eusébio kétszer is betalált. Egy évvel később a KEK-ben indultunk, és a negyeddöntőig jutottunk, ahol a Standard Liége ejtett ki bennünket.

Mikor hagyta abba a labdarúgó-pályafutását?

Harminckét évesen, 1967- ben akasztottam szögre a futballcsukát. Ekkor már volt edzői és játékvezetői képesítésem is.

Miért döntött a bíráskodás mellett?

Nős voltam, és két gyerekem volt, a feleségem kozmetikusként dolgozott, az embernek rá kellett jönni arra, hogy ha edzőként komoly sikereket akar elérni, akkor két-három év után valahová menni kell. Játékvezetőként viszont családostul együtt jártunk kocsival a meccsekre.

Fantasztikus játékvezetői karriert futott be.

Ilyen sikeres bírói pályafutásról nem is álmodtam, csodálatos időszakot töltöttem játékvezetőként a pályán. A jóisten segítsége is kellett ahhoz, hogy jó döntéseket hozzak, s hogy olyan ragyogó mérkőzéseket vezethettem, olimpiákon, világbajnokságokon és európai kupadöntőkön. Nézegetem néha vissza meccseket, nem tudja az ember abbahagyni a mérkőzések sorát, amelyeken szerepet kapott. Nagyon nagy szerencsének tartom, hogy sikeres bíró voltam.

Mit tart a bírói pályája csúcsának?

Az egyik legnagyobb meccsem az 1978-as világbajnokságon az argentin–brazil volt, amelyen a tét a döntőbe jutás volt. Gól nélkül végződött a meccs, az első tíz percben rengeteg volt a szabálytalanság, az embernek éreznie kellett, hogy közbe kell lépni, mert mindkét csapat túlságosan is fel volt pörögve. Egyetlen sárga lap nélkül is rendet teremtettem a pályán, és ezután elkezdtek játszani a csapatok.

Keményen megfogta a meccs elejét?

Nem is így fogalmaznék, ki lehetett volna állítani egy-két játékost, de ezzel az egész meccset elrontottam volna. Az elején még úgy éreztem, hogy most még elmegy ez a fault, szerencsére később már a labdával törődtek a focisták. Mivel remivel zárult a derbi, nem ezen a meccsen, hanem a zárófordulóban dőlt el a döntőbe jutás sorsa. A meccs után rengeteg dicséretet kaptam, és mindkét válogatott vezetői is gratuláltak.

Melyik meccse volt a legrázósabb?

Nem sokkal az 1982-es spanyolországi világbajnokság előtt rám bízták Kaiserslautern–Real Madrid UEFA-kupa-negyeddöntő visszavágóját. A Real odahaza 3:1-re nyert, így sima meccsnek látszott, ám a német bajnok 5:0-ra kiütötte a királyi gárdát, és három Real-játékost ki kellett állítanom. Utána következett a vb, amelyen éppen a Real Madrid volt a játékvezetők házigazdája. Amikor a játékosfeleségek megláttak engem, akkor legszívesebben meg is skalpoltak volna. Én fújtam az osztrák– francia találkozót, és partjelzőként lengettem a spanyolok meccsén – bevallom kicsit féltem, nehogy valami probléma legyen, de szerencsére nem volt.

Nem mindennapi siker, hogy két BEK-döntőn, és további három európai kupafináléban is bíráskodhatott.

A legrangosabb sorozatban 1976-ban a Bayern München– St. Étienne (1:0), 1981-ben pedig a Real Madrid–Liverpool (0:1) találkozón kaptam szerepet. Én vezettem 1979-ben a Fortuna Düsseldorf–Barcelona KEK-döntőt, emellett egyszer az UEFA-kupa-finálét és a Szuperkupa-meccset is rám bízták. Az utóbbiból eggyel több is lehetett volna, mert 1976-ban a meccsellenőr közvetlenül a találkozó előtt sorsolta ki, hogy hármunk közül ki lesz a vezetőbíró, én végül partjelzőként kaptam szerepet.

Mikor fejezte be a bírói ténykedését?

Utolsó nemzetközi tétmeccsem az 1983-as pozsonyi Csehszlovákia–Románia Eb-selejtező volt, amely 1:1-gyel végződött. Egy évvel később az MLSZ engem jelölt a Nehru-kupára, a Kína–India döntőt vezettem, amelyen a kínaiak győztek.

Ezt követően tagja lett a FIFA játékvezetői bizottságának. Volt szerepe abban, hogy Puhl Sándort bízták meg az 1994-es vb-döntő vezetésével?

Természetesen segítettem a honfitársaimnak, így Puhl Sanyinak is. Kellett kis diplomácia is, győzködtem a kollégáimat, hogy őt nevezzék. Nagy örömömre Sanyi igazolta is az elvárásokat, hiba nélkül vezette le a brazil–olasz finálét.

Elégedett az utódaival?

Nagyon, hiszen Puhl Sanyi után Kassai Viktor következett. Igaz, hogy az utóbbit a 2014-es vb-re nem nevezték, ám azóta ismét visszaverekedte magát a kontinens legjobb sípmesterei közé.