A döntőért játszik a Mocsai-csapat

London |

<p>A döntőbe jutásért lép pályára a svédek ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni olimpia pénteki versenynapján, melyen Hatos Gábor a szabadfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában lép majd szőnyegre.</p>

A férfi kézilabdázóknak még soha nem sikerült olimpiai dobogóra állniuk, így ha Mocsai Lajos csapata legyőzi pénteki riválisát, sporttörténelmi tettet hajt végre. A magyar együttes a negyeddöntőben kétszeri hosszabbítás után verte a legutóbbi ezüstérmes izlandiakat, míg a svédek az Európa-bajnoki címvédő dánokat győzték le két góllal, azaz mindkét gárda elődöntőbe jutása meglepetésnek nevezhető.

Hatos Gábor - a kétfős magyar szabadfogású csapat első londoni fellépője - harmadik olimpiájára jutott ki, mégis csak a másodikon szerepelhet, mivel Pekingben sérülés miatt vissza kellett lépnie. A szombathelyi birkózó az utóbbi években stabilan jól teljesít a nagy versenyeken, az idei és a tavalyi Európa-bajnokságon, illetve a 2010-es világbajnokságon is bronzéremig jutott, s most sem lenne váratlan tőle egy dobogót érő szereplés.

Eton Dorneyban pénteken még nem folytatódhat a magyar kajakosok londoni sikersorozata, mivel a 200 méteres számokban egyelőre csak az elő- és középfutamokat bonyolítják le. Vízre száll többek között egyesben Douchev-Janics Natasa, aki csütörtökön ezüstérmet szerzett Kovács Katalinnal a párosok 500 méteres versenyében.

A nap során még a 25 km-en vb-bronzérmes Gercsák Csaba a férfi nyíltvízi úszók 10 km-es számában rajtol, míg a férfi vízilabda-válogatott az ausztrálokkal mérkőzik az 5-8. helyért kiírt meccsen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?