A DAC üzent Világinak, Világi csodálkozik

Dunaszerdahely |

<p>Közleményben üzent az FK DAC 1904 labdarúgóklub Világi Oszkárnak, a Slovnaft vezérigazgatójának, hogy vessen véget a pletykáknak, s jelentse be, meg akarja-e venni az egyesületet.</p>

Világi nem érti a DAC lépését, mivel már korábban megegyezett a vezetőkkel, hogy találkozik velük.

Mindkét fél közleményét változtatások nélkül közöljük.

Az FK DAC 1904 állásfoglalása

„Ezúton szólítjuk fel Világi urat, hogy jelentkezzen a klubunkban, s ezzel teljesítse ígéretét, melyet közvetve Hájos polgármester által, s később egy személyes találkozónk alkalmával is tett, s végre álljon elő ajánlatával a futballklub megvételére.

Nagyon kínos számunkra, hogy évek óta olyan pletykákat kell hallanunk, „érdeklődik” a klubunk iránt, amelyet soha nem kínáltunk eladásra.

A szóban forgó úr számunkra egyfajta „álbefektetőnek, illetve álvevőnek” tűnik, akinek érdeklődését főleg és általában a helyhatósági választások előtt figyelhetjük meg.

Mi a tettek, és nem a hangzatos szavak emberei vagyunk, s ezt, úgy gondoljuk, bizonyítottuk azzal, hogy már négy éve az élvonalban működtetjük a klubot, mely azelőtt több mint tíz éven át hiányzott a legfelsőbb osztályból. Nem is beszélve az ifjúsági csapatokról, hiszen korábban nyolc csapat szerepelt alacsonyabb osztályokban, míg most tizenegy csapat játszik a legmagasabb osztályokban. Megjegyezzük, hogy klubunk nem eladó, de a félreértések és a találgatások elkerülése végett ezúton kérünk mindenkit, aki a klub megvásárlása iránt érdeklődik, hogy ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot, s terjessze elő javaslatát a klub megvételére.

Természetesen egyéb érdeklődők is jelentkezhetnek, például a tevékenységünket kritizáló személyek (névtelen, különböző nicknevek alatt megbújva), vagy jövedelmező „megbízható cégek”, mint például a Paramétert működtető Darcus Kft., vagy más érdeklődők, akik elég erősnek és ügyesnek érzik magukat ebben az „egyszerű futballbrancsban”. Az ajánlattevésnél kérjük figyelembe venni a tényt, hogy a mi beruházásainkat több befektetés alkotja, hogy a beszélgetésünk az esetleges érdeklődővel tárgyilagos, ne pedig tárgytalan legyen:

1. A Corgoň ligás licenccel rendelkező FC Senec futballklub megvétele, és ezt követően az említett klub benttartása az élvonalban.

2. Az FK DAC 1904 és az FC Senec klubok fúziója. Itt megjegyezzük, hogy Dunaszerdahelyen ekkor már több mint tíz éve csak alacsonyabb osztályú mérkőzéseket játszottak.

3. A játékoskeretbe való beruházás, mert valószínűleg mindenki számára világos, hogy azzal a kerettel, amelyet átvettünk, nem lehetett az élvonalban játszani.

4. A stadionba való beruházás, mint például a világítás, a műfű, a kamerarendszer, s egyéb komoly beruházások, hogy a stadion megfeleljen az UEFA irányelveinek.

Szeretnénk végre az „álbefektető, illetve álvevő” témáját lezárni, hogy ne legyenek már semmiféle találgatások az említett úrral kapcsolatban. Ha nem érdeklődik a klub iránt, arra kérjük, hogy semmilyen összefüggésben ne nyilvánuljon meg egy olyan klubbal kapcsolatban, amelyhez semmi köze.”

Világi Oszkár közleménye

„Dunaszerdahelyi vagyok. Dunaszerdahelyen születtem, ott nőttem fel, s máig ott élek. Megéltem a dunaszerdahelyi futball tündöklését és bukásait is. A klub sorsa nem közömbös számomra, s ez volt az egyik ok, amiért Hájos Zoltán polgármester által kinyilvánítottam, hogy segíteni szeretnék a klubnak.

Meggyőződésem, hogy a jelenlegi DAC 1904 Dunaszerdahely város anyagi és egyéb segítsége nélkül egy napig sem maradhatna fönn, miközben a klubtulajdonosok nem teljesítik a várossal szembeni kötelezettségeiket. Továbbá meggyőződésem az is, hogy a nézők és a DAC-szurkolók többet érdemelnek, ezért kezdeményeztem tárgyalásokat a klubtulajdonosokkal. Sajnos egyetlen gazdasági mutatót sem kaptam tőlük.

Mindezek ellenére megegyeztem Antal Barnabás úrral, a klub egyik tulajdonosával, hogy ma (szerdán – a szerk. megj.) este találkozunk, s előterjesztem az ajánlatomat. Ezért nagyon csodálkozom, hogy ezután a megegyezés után a klub kiadta ezt a felhívást, amelyből a személyeskedések sem hiányoznak.

Valószínűleg már nem a DAC sorsáról, hanem az egyik tulajdonos egyéni érdekeiről van szó. A többségi tulajdonos azzal a döntéssel, hogy a megegyezésünk után kiad egy felhívást, erősen azt sugallta, hogy nem akar találkozni, s nem akar tárgyalni az ajánlat feltételeiről. Ezzel minden felelősséget magára vállalt a DAC 1904 sorsával kapcsolatban.

A futballklubért továbbra is szorítok, és hű szurkolója maradok.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?