A DAC Harsányi nélkül, a Nitra Rákkal áll fel

<p>Zsinórban öt bajnokin nem kapott ki a DAC labdarúgócsapata, amely a Corgoň Liga 13. fordulójábanma délután (17.30) Nyitrán is folytatná a jó sorozatát.</p>

A vendégek csapatában eltiltás miatt nem léphet pályára Harsányi Zoltán, aki a besztercebányaiak elleni mérkőzésen megkapta negyedik sárga lapját. „Zoli remek játékos, hiányozni fog, de remélem, hogy Filo teljes mértékben helyettesíteni tudja” – mondta Radványi Miklós, a sárga-kékek vezetőedzője.
A hazaiak nagy visszatérője Rák Róbert, akit a 10. fordulóban elkövetett szabálytalanságáért négy meccsre tiltott el a fegyelmi bizottság, ám végül a büntetésének felét négy hónapig felfüggesztette. „Nagyon várom már meccset. Alig bírok magammal, tele vagyok energiával. Hihetetlen módon motivál, hogy négy meccsre eltiltottak, mert szerintem nem érdemeltem ekkora büntetést. Bocsánatot kértem a nagyszombati Čarnotától, akit megrúgtam, s akinek szerencsére csak tíz napot kellett kihagynia, de nagyon bántott a dolog. Eltiltásom alatt naponta kétszer, néha háromszor is edzettem, minden vágyam, hogy góllal térjek vissza” nyilatkozta a nyitraiak csatára, aki a 2. fordulóban három pontot érő gólt szerzett Dunaszerdahelyen. „Az a meccs már történelem emlékezett vissza az idény eleji találkozóra Radványi Miklós. – Sokáig jobbak voltunk, de a második félidőben már nem bírtunk. Azóta viszont már többször bizonyítottuk, hogy kilencven percen át is tudunk futni. A csapatnak van tartása. Mérkőzésről mérkőzésre jobbak vagyunk, különösen a védelmünk jó.”
Amióta Pavol Kováč védi dunaszerdahelyi kaput, a sárgakékek négy meccsen csak egy gólt kaptak, azt is tizenegyesből. „A DAC nagyon kevés gólt kap – ismerte el Rák Róbert is. – Mindenképpen nekünk kellene az első gólt rúgni, lehetőleg minél hamarább. El kell érnünk, hogy minél előbb kinyíljanak, mert nehéz olyan csapat ellen játszani, ahol nyolcan tömörülnek a kapu előtt.”
A DAC öt bajnoki mérkőzés óta nem kapott ki, de a Nitra is hárommeccses veretlenségi sorozattal büszkélkedhet, ráadásul a statisztika is hazai sikert jósol: a sárgakékek eddigi 15 Nyitrán játszott bajnokijukból tízet elvesztettek (három győzelem és két döntetlen mellett), s utoljára 15 éve, 1996 novemberében szereztek pontot mostani ellenfelük otthonában, ahol a legutóbbi 5 meccsüket elvesztették, 1:10-es összesített gólkülönbséggel. A két együttes 2008 óta hét alkalommal találkozott, s öt vereség mellett egy döntetlen (2009 ősz) és egy győzelem (2008 ősz) a DAC mérlege. „Tudjuk, hogy a nyitraiak erősek otthon, de szerintem mi is elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kiegyenlített mérkőzést játsszunk velük – jelentette ki bizakodva Radványi Miklós. – Ellenfelünknek fiatal csapata van, sokat fut. Fontos lesz, hogyan tudjuk semlegesíteni Rákot, Mikušt, és a széleken Valentát, illetve Slobodát is. Nehéz meccs lesz, de úgy érzem, meglephetjük a nyitraiakat.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?