A csehek sem állították meg Šatanékat: Szlovákia a döntőben!

Helsinki |

<p>Megállíthatatlan a szlovák jégkorong-válogatott a helsinki világbajnokságon: az elődöntőben Csehországot győzte le 3:1-re, s vasárnap este az eddig még pontot sem vesztő orosz együttessel találkozik.</p>

 

A szlovákoknak Helsinkiben megy a csehek ellen – ahogy 2003-ban a bronzmeccsen, most is győzni tudtak ellenük a finn fővárosban, holott a statisztika az ősi rivális sikerét jósolta.

A szlovákok sikerének fő kovácsa a 37 éves Miroslav Šatan volt, aki az első harmad végén vezetést szerzett a torna meglepetéscsapatának.

A második játékrészben feljavultak a csehek, többet támadtak, beszorították ellenfelüket, s Frolik egyenlített. Laco azonban ezután csodákat művelt a kapuban, és a szerencse is mellé állt, mivel a csehek többször is a kapufát találták el.

Mindkét csapat rendkívül fegyelmezetten védekezett, s a másik hibájára várt, a szlovákok emberhátrányban is önfeláldozóan védték a kaput, s a harmadik harmad elején végül emberhátrányos helyzetben sikerült újra gólt ütniük. Miroslav Šatan vezethette egyedül a korongot a kapusra, és a ziccert értékesítette is – gólját olyan önfeledten ünnepelte, mint egy kisgyerek. Šatan egészen megfiatalodott ezen a vb-n, játéka a kétezres évek elejét idézi, amikor a szlovák válogatott négy év alatt három érmet szerzett a világbajnokságokon.

A 2012-es vb-ről sem jön haza érem nélkül a csapat: ehhez a fiatal generáció képviselője, Libor Hudáček is hozzájárult, aki a tizenöt perccel a végső sípszó előtt 3:1-re növelte a szlovákok előnyét.

Hudáčeknek ez élete legjobb szezonja: ő döntötte el a szlovák extraliga fináléjának, hetedik, sorsdöntő meccsét, amivel bajnok lett a Slovan, ennek köszönhetően bekerült a válogatottba, ahol most az elődöntőben szerzett nagyon fontos gólt. A csehek ugyan mindent megpróbáltak (Alois Hadamczik kapust is cserélt), de már szépíteni sem tudtak. Pedig a szlovákok csak öt védővel fejezték be a meccset, mert Tomáš Starosta megsérült.

A szlovák válogatott – amelyet a vb előtt sokan leírtak, hiszen nyolc felkészülési mérkőzéséből hetet elvesztett – zsinórban hetedik meccsét nyerte meg a vb-n, és 3:1-es sikerével bejutott a döntőbe. Korábban kétszer játszottak világbajnoki fináléban a szlovák hokisok: 2000-ben Szentpéterváron kikaptak a csehektől, 2002-ben Göteborgban azonban 4:3-ra legyőzték az oroszokat. A győztes gólt 100 másodperccel a meccs vége előtt Peter Bondra szerezte.

Most ismét az orosz válogatott lesz a Vladimír Vůjtek vezette szlovák meglepetéscsapat ellenfele. Ovecskinék eddig még pontot sem veszítettek a tornán, az elődöntőben 6:2-re lelépték a finneket, Jevgenyij Malkin mesterhármast ért el.

A bronzmeccsen vasárnap délután 15 órakor a csehek és a finnek csapnak össze, az esti fináléban 19.30-kor Oroszország és Szlovákia találkozik.

 

Šatan: „Nem hittem, hogy valaha még döntőt játszhatok”

A szlovák jégkorong-válogatott 3:1-re legyőzte Csehországot a világbajnokság elődöntőjében. Hogyan látták a diadalt a játékosok?

Miroslav Šatan: „Mindenki hihetetlen teljesítményt nyújtott. Ma két kapus állt a kapunkban: Jano és Laco. Most már biztosan éremmel térünk haza. Amikor emberhátrányban egyedül vezettem a kapusra a korongot, nem tudtam, hogy utolér-e a védő, hogy el fog-e kaszálni, de elsősorban a kapusra koncentráltam. Mindkét fél a másik hibájára vártunk, mi a csehek emberelőnye alatt meglógtunk, s gólt szereztünk, ez pedig óriási lelki csapás egy csapatnak. Attól fogva a kezünkben tartottuk a meccset. Ez a vb egy sakkpartira emlékeztet, amelyben egyik bábot a másik után veszítjük el. Nehéz lesz a döntőt csak öt védővel végigjátszani. Nem hittem volna, hogy valaha életemben még döntőt játszhatok, de bebizonyosodott, hogy összefogással minden lehetséges.”

Zdeno Chára: „Ez óriási diadal, nemcsak számunkra, hanem az egész ország számára. Nagyon akartunk, mindent otthagytunk a jégen. Most fel kell készülnünk a döntőre, és ott is mindent beleadni. A fináléban minden megeshet. Nehéz út van mögöttünk egy kemény tornán. Minden meccset komoly lelki és fizikai nyomás alatt játszottunk, ez nagyon jó iskola a fiatal játékosok számára. Azért jöttem a válogatottba, hogy szívem-lelkem kitegyem a jégen. Szerényen indultunk neki a vb-nek, de egyre nagyobb kedvvel játszunk.”

Michal Handzuš: „Fantasztikus érzés, hogy döntősök vagyunk, az ilyen pillanatokért hokizunk, ezért dolgozunk keményen minden nyáron. Ez valami csodálatos. Ezzel a csapattal rengeteg mindent átéltünk ezen a vébén, fantázia ez az eredmény. A második szünetben azt mondtuk, hogy meg akarjuk nyerni az utolsó harmadot. A második játékrészben nem játszottunk jól, de a csehek nem tudtak vezetést szerezni, ami nagyon fontos volt. Nevettünk, hogy Miro Šatan most, a góljánál korcsolyázott a leggyorsabban az egész vb alatt. Én tudtam, hogy eljön még az ő ideje. Most az öltözőben megünnepeljük ezt a sikert, de ha beülünk a csapatbuszba, már a döntőre fogunk gondolni.

Andrej Sekera: „Öt védővel fejeztük be a meccset, ami elég nehéz volt. Gyakran cseréltünk, s egyszerre csak rövid időt töltöttünk a jégen, hogy ne essünk ki a ritmusból. Mindent ott akartunk hagyni a jégen, mindent meg akartunk tenni a győzelemért. Nagyon boldogok vagyunk.“

Libor Hudáček: „Miro Šatan mindig azt mondta nekem, hogy emlékezzek vissza a kassaiak elleni extraliga-döntőre. Megkaptam a korongot balról, és megpróbáltam ugyanúgy lőni, mint akkor. Boldog vagyok, hogy bejött. Hihetetlenül jól érzem magam, ez jobb, mintha a hetedik mennyországban lennék. Nehezen fogok elaludni, nem is biztos, hogy sikerül. Az oroszok nagy kihívást jelentenek számunkra. Ki kell pihennünk az elődöntőt, mert testileg-lelkileg elég nehéz volt. De az érzés, ami akkor árasztott el, amikor vége lett a meccsnek, leírhatatlan.

Ján Laco: „Az elejétől fogva jól játszottunk, a fiúk nagyon jól korcsolyáztak. Remek meccset játszottunk. Nem volt vesztenivalónk, de tudtuk, hogy már csak egy lépés választ el a döntőtől. Ezt a lépést végül megtettük. A második harmadban ellenálltunk a csehek nyomásának, a harmadikban pedig már irányítottunk. Nagyon elégedettek vagyunk. Tíz éve a tévében néztem a vb-döntőt, és arról álmodoztam, hátha egyszer én is átélek valami hasonlót. Ez egészen csodálatos.”

Branko Radivojevič: „Legyőztük Kanadát, legyőztük a cseheket, miért ne győzhetnénk le az oroszokat? Semmit nem kell változtatnunk a játékunkon, a torna kezdete óta igazi csapatként játszunk. Vasárnap a szezon utolsó meccse vár minket. Bízom benne, hogy az oroszokkal megküzdünk a minél jobb eredményért, hétfőn pedig kiélvezzük az ünneplést. Ez az elődöntő volt számomra, és néhány más srác számára is életem legfontosabb meccse, most pedig egy még fontosabb vár ránk. 2003-ban bronzérmesek lettünk, és én reménykedtem, hogy lesz még vb-érmem. Most már egy szinttel feljebb kerültem. Az egész csapat tökéletesen játszott, és megérdemelten nyertünk.”

 

Vůjtek: „Nyomás alatt sem roppantunk össze”

A szlovák jégkorong-válogatott bejutott a világbajnokság döntőjébe, miután az elődöntőben 3:1-re legyőzte a cseheket. Hogyan látták a meccset a szövetségi kapitányok?

Alois Hadamczik, a cseh válogatott szövetségi kapitánya: „Először is szeretnék gratuláni Vůjtek úrnak és az egész szlovák válogatottnak a sikerhez. Nagyon kiegyenlített mérkőzés volt, nálunk a jobb és rosszabb pillanatok váltották egymást. Három egyéni hibát vétettünk, amit a szlovákok büntettek, míg mi csak egy gólt szereztünk. A szerencse sem állt mellénk. Nagyon csalódott vagyok.”

Vladimír Vůjtek, a szlovák válogatott cseh nemzetiségű szövetségi kapitánya: „Az első harmad nagyon kiegyenlített volt, a másodikban beszorított minket az ellenfél, ugyanúgy, ahogy Kanada is, de nyomás alatt sem roppantunk össze, és az utolsó játékrészben eldöntöttük a meccset. Nagyon bánt, hogy ismét elvesztettünk egy védőt, Starosta már a harmadik a sorban. Megsérült a válla, az oroszok ellen így sajnos csak öt hátvéddel játszhatunk.”

Hadamczik a hivatalos sajtótájékoztatón ugyan nem tért ki a meccs egyik kulcsfontosságú jelenetére, amikor Libor Hudáček ütközött Martin Erattal. A bírók szabályosnak látták az ütközést, de Erat nem tudta folytatni a meccset, agyrázkódás gyanújával kórházba szállították. Hadamczik az idnes.cz-nek úgy nyilatkozott, Hudáčeket öt percre ki kellett volna állítani. „Egy kiváló játékosunk esett ki. Martin épp párharcban volt egy játékossal, amikor odaviharzott egy másik, aki ledöntötte. Érthetetlen, hogy miért nem fújták le ezt a bírók. Hudáček vállal ment fejre. Ez öt perces kiállítás” – dühöngött a csehek szakvezetője.

 

Kovář kapus hamut szórt a fejére

„Ott ment el a meccs, hogy nem védtem ki Miroslav Šatan ziccerét a harmadik harmad elején – nyilatkozta önkritikusan Jakub Kovář, a cseh jégkorong-válogatott kapusa, miután csapata 3:1-re kikapott a szlovákoktól a világbajnokság elődöntőjében. – Az első gól is bánt, de az után még ki tudtunk egyenlíteni, és továbbra is versenyben voltunk a döntőért. Csak egy lépés hiányzott. Tudtuk, hogy a szlovákok erősek, de nem egészen így képzeltük. Pedig tisztában voltunk vele, hogy kontrákra játszanak. Pechünk is volt. Nagyon csalódottak vagyunk, de nem szeretnénk érem nélkül hazatérni, úgyhogy a bronzmeccsen is teljesen odatesszük magunkat.”

Azon a találkozón azonban Radek Štěpánek fog védeni, akit Alois Hadamczik, a cseh válogatott szövetségi kapitánya már a szlovákok elleni harmadik harmadban is jégre küldött. „Kovář két egymást követő nehéz meccsen védett, a harmadik már túl sok lenne neki. A svédek ellen fantasztikus teljesítményt nyújtott, és a szlovákok ellen sem volt rossz, de talán elfáradt. Lehet, hogy eleve Štěpáneket kellett volna a kapuba állítanom az elődöntőre, ám egy olyan meccs után, mint amilyen a svédek elleni negyeddöntő volt, az ember nem szívesen változtat az összeállításon” – mondta a cseh szakvezető.

 

Születésnapi mágia a hoki-vb-n

Nem akármilyen születésnapi ajándékokat kapnak a jégkorong-világbajnokságon a szlovák válogatott tagjai. A Kanada elleni negyeddöntő napján Vladimír Vůjtek ünnepelte a születésnapját, s már jó előre elmondta védenceinek, mit szeretne. Vůjtek végül kapott egy 65-ös számmal ellátott mezt, és egy szenzációs továbbjutást az olimpiai bajnok ellen.

Megirigyelte ezt Ivan Baranka, akinek a születésnapja éppen a csehek elleni elődöntő napjára esett… A szlovák hokisok pedig úgy érezték, a Szpartak Moszkva hátvédje is megérdemli az ajándékot, így Baranka a 27. születésnapjára egy szenzációs csehverést kapott.

A döntő napján pedig Tomáš Starosta tölti be a harmincegyedik életévét. Mondanunk sem kell, ő is szeretne különleges ajándékot kapni… (bt, SITA, TASR, idnes.cz)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?