A címvédőt is legyőzte a Győr!

Bukarest |

<div>Harmadik mérkőzését is megnyerte a győri női kézilabda a BL-ben: a címvédő CSM Bucuresti otthonából hozta el a két pontot.</div>

A meccs pikantériája, hogy a tavalyi Bl-döntőben elszenvedett vereségért vágott vissza a magyar csapat, a bukarestiek kispadján pedig már eddigi edzője ült. CSM Bucuresti (román)-Győri Audi ETO KC 24-27 (13-9) Az ETO az első két fordulóban remekelt, előbb könnyedén verte a vendég dán Midtjyllandot, majd Oroszországban a Rosztov Dont győzte le nagyszerű hajrával. A bukarestiek – akik az előző sorozat döntőjében éppen a győrieket győzték le hosszabbítás után hétméteresekkel – a nyitókörben nyertek a rosztoviak ellen, de aztán kikaptak Dániában.A mérkőzést jól kezdte a magyar csapat, az első félidő közepéig többször vezetett egy-egy góllal, sőt a 16. percben kettővel is. Ekkor azonban megtorpant, a nagyobb sebességre kapcsoló hazai együttes emberelőnybe került, majd sorozatban lőtte góljait, míg a győri helyzetek ekkor kimaradtak. Ambros Martín vezetőedző a 20. percben időt kért, mert csapata 5-7-ről egymás után négy gólt kapott. Ez sem segített azonban, mert határozottan zárt a bukaresti védelem, miközben a Győr támadásban pontatlan volt, ráadásul megint - többször is - emberhátrányba került. A különbség a 26. percre négytalálatnyira nőtt (12-8), ami egy-egy újabb góllal a szünetig meg is maradt.A második félidő hazai találattal indult, de aztán Eduarda Amorim pontos lövéseivel lendületbe hozta csapatát, amely előbb közelebb zárkózott (14-12), majd a 40. perc végén egyenlített (16-16). Sőt, kettővel később 6-7-es állás után először visszavette a vezetést. Több gólváltást követően nemsokára kettőre, majd háromra nőtt a különbség a győriek javára, ami a végéig meg is maradt.    A második félidőben sokkal lendületesebben kézilabdázott a győri csapat, védekezésben és támadásban is nagyon jó teljesítményt nyújtott, ennek volt köszönhető, hogy ezt a harminc percet 18-11-re megnyerte, továbbá annak, hogy Kiss Éva a kapuban remekelt.    Bódi Bernadett hat, Amorim és Heidi Löke öt-öt góllal vette ki a részét a sikerből.    A játékosok pár perccel a mérkőzés vége után a magyar szurkolók szektorába felmenve köszönték meg a buzdítást.     Szombaton játsszák:Rosztov Don (orosz)-Midtjylland (dán) 18.00    Az állás: 1. Győr 6 pont/3 mérkőzés, 2. Bucuresti 2/3 (69-72), 3. Midtjylland 2/2 (43-52), 4. Rosztov 0/2     B csoport:    szombaton játsszák:Asztrahanocska (orosz)-Vardar Szkopje (macedón), Asztrahán 15.00FTC-Rail Cargo Hungaria - HC Leipzig (német), Dabas 17.00    Az állás: 1. Szkopje 3 pont (68-51), 2. FTC 3 (59-50), 3. Asztrahanocska 2, 4. Leipzig 0     A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, a negyedikek az EHF Kupa 16-os csoportkörében folytatják szereplésüket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?