A brazil katonai diktatúra Pelét is megfigyelte

<p>A labdarúgás koronázatlan királyának tartott Pelét is megfigyelte az egykori brazil katonai diktatúra. A brazíliai Sao Paulo állam hatóságai által helyi idő szerint hétfő este nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a katonai hatóságok a hetvenes években mintegy 275 ezer embert figyeltek meg, és köztük volt a háromszoros világbajnok labdarúgó, igazi nevén Edson Arantes do Nascimento is.</p>

 

A feljegyzések szerint a diktatúra figyelte Pelé hazai, illetve külföldi tevékenységét, minden valószínűség szerint azzal a gyanúval, hogy a rezsim ellenzői közé tartozik.    Az elmúlt években nem ez az első eset, amikor az aktív pályafutása során több mint 1280 gólt szerzett Pelét kapcsolatba hozták a Brazíliát 1964 és 1985 között irányító katonai diktatúra megfigyeléseivel. Korábbi értesülések szerint a világ egyik legjobb labdarúgója a hatóságok számára gyanús volt azért is, mert ellenzéki körökből állítólag arra kérték őt: vesse latba befolyását politikai foglyok szabadon bocsátásának eléréséhez.    Dilma Rousseff, a dél-amerikai ország első női államfője 2012 májusában állított fel tényfeltáró bizottságot a katonai diktatúra idején elkövetett súlyos emberi jogi visszaélések kivizsgálására. A 2011 januárjában hivatalba lépett elnök asszony kiemelt feladatai közé sorolta mindezt.     Az egykori baloldali gerillaharcos Rousseff maga is a korábbi diktatúra áldozata volt. Az 1970-es években három évig volt börtönben, ahol  megkínozták őt.    Brazíliában mintegy 500 ember halt meg vagy tűnt el a több mint 20 éven át tartó katonai diktatúra idején, de eddig még egyetlenegy személyt sem vontak felelősségre az akkori kegyetlenkedésekért. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?