„A bajnoki címek sokkal fontosabbak, mint hogy hogyan játszom ”

Réka
Pozsony |

A 31 éves Bízik Réka karrierje során először lett az Év kézilabdázója. A naszvadi származású balszélső a bajnoki csaták és az egyetemi vizsgák után élvezi a megérdemelt pihenést, de azért a szlovák szövetség pozsonyi díjátadójára is örömmel érkezett. Ott beszélgettünk a gála után.

Bár a díjátvételkor azt mondta, nem számított az elsőségre, azért a MOL Liga megnyerése és a szlovák bajnoki cím megszerzése után nem futott át az agyán, hogy ebből még ankételsőség is lehet?

Nyilván egy nagyon jó szezont zártunk, és a jelöltek között – Lancz Barbora, Oguntoye Viktória, Patrícia Wollingerová és Adriána Holejová – egyedül én voltam tagja aktuális bajnokcsapatnak. Úgyhogy igen, lehet, hogy volt benne szerepe a sikereinknek.

Tavaly a MOL Liga legjobb játékosának választották meg, idén pedig már az Év kézilabdázója lett (és természetesen a legjobb balszélső is). Ön is úgy érezte, hogy még egy fokkal jobb szezonja volt most?

Nem mondanám. Az egyéni teljesítményemmel kapcsolatban nem éreztem így, de az ilyen ankétokon ez talán mindegy is. Az, hogy címeket nyertünk, egyénileg is úgymond jobban kifizetődött. És persze az elsőségek nekem is sokkal többet számítottak, mint az, hogy én hogyan játszok.

Melyik bajnoki címet volt nehezebb begyűjteni, melyiket értékeli többre?

Egyértelműen a MOL Ligát volt nehezebb megnyerni. Az a sorozat jóval több meccsből áll, mint a szlovák bajnoki playoff, több a hibalehetőség, igaz, ezzel együtt a javítási lehetőség is. A nagymihályiak elleni fináléban adott volt, hogy három meccsből kettőt kell megnyerni. Keleten is nyerni akartunk, de ott beleszaladtunk egy sima vereségbe.

Mekkora a rivalitás a két klub között? A Iuventánál teljesen egyenrangú félként kezelik a HC DAC-ot?

Biztos vagyok benne, hogy nem néznek le minket vagy nem tartanak kevesebbre, jelenleg mindkét klub komoly színvonalon működik. Nyilván a nagymihályiaknak nagyobb múltjuk van, komoly eredményekkel rendlkező egyesületről beszélünk. A következő idényben minden bizonnyal vissza akarják majd szerezni a bajnoki elsőséget. De nekünk is az a tervünk, hogy az új szezonban sokkal jobbak leszünk, és nem fogjuk ezt hagyni.

Hasonlóképp vélhetően a válogatottal is szeretnének előrelépni, amellyel a horvátok elleni vb-selejtezőn kettős vereséget szenvedtek.

Nem volt elérhetetlen távolságban a világbajnoki szereplés. Horvátországnak nagyon-nagyon jó csapata van, nem mi voltunk a favoritok, ezzel mindenki tisztában volt. Ettől függetlenül játszhattunk volna jobban az idegenbeli visszavágón. Az Európa-bajnokságra viszont nagyon jó sorsolásunk van, Németország, Izrael és Ukrajna társaságában jó esélyünk van kijutni a tornára.

Visszatérve még a nemrégi történésekre – meddig tartott az ünneplés a két elsőség megszerzése után?

A MOL Liga megnyerése után hajnalig mulattunk, de a bajnoki címet sajnos nem tudtam megünnepelni, másnap reggel nyolckor szociológiavizsgám volt a Selye János Egyetemen Komáromban, ahol óvodapedagógiát hallgatok. Szóval egy kicsit még maradtam a csajokkal, de este tízkor hazamentem. Muszáj volt még tanulnom, amire a bajnoki döntő sorozatában nem volt időm.

A tavalyi gála után azt mondta, már nagyon várja a szabadságot…

Most is nagyon várom (nevet). Pontosabban már el is kezdődött, a bajnoki cím megnyerése után volt még egy levezető edzésünk, de onnantól jöhet(ett) a pihenés. A HC DAC-nál július 10-én rajtol a felkészülés.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?