A 2020-as év vesztesei a sportban

Hélder Cristovao

Hélder Cristovao balul elsült DAC-és kalandja, Lewandowski pechje és a győri kézilabdázók balszerencséje.
 

Cristovao vesszőfutása

Hélder Cristovaót januárban nevezték ki a DAC vezetőedzőjévé. A Benfica B csapatától érkező tréner a kiábrándító téli felkészülés után mindössze öt tétmérkőzés erejéig irányította a csapatot, (ezalatt a DAC csak egy kupameccset nyert meg), majd a tavaszi vírusszünet után már vissza sem tért Dunaszerdahelyre.

Hélder Cristovao

Görbiczék BL nélkül

Zsinórban negyedszer is behúzhatta volna a Győr a kézilabda Bajnokok Ligáját, az idei budapesti Final Fourt azonban eltörölték, a sorozatban majdnem két éve veretlen győriek nagy bánatára. A férfiaknál a Veszprém sem tudta megtörni az átkot, hatodszorra sem sikerült megnyernie a Final Fourt.

győr

Sagan második helyei

A Tour de France-on megszakadt Peter Sagan sorozata, nem sikerült megszereznie a nyolcadik zöld trikóját, az ír Sam Bennett megelőzte a pontversenyben. A szlovák kerekes a Girón javíthatott volna, karrierje első olasz körversenyén azonban szintén akadt egy rivális (a francia Arnaud Démare), aki jobb volt nála és elhappolta előle a rózsaszín trikót.

Peter Sagan

Elmaradt rendezések

Budapest a sport fővárosa lehetett volna idén: a vízilabda-Eb után azonban közbeszólt a koronavírus-járvány. A Giro rajtját vélhetően hosszabb időre elvesztette a magyar főváros, a női kézi BL Final Fourja is áldozatul esett. A többi fontos eseményre (Fed-kupa-döntő, úszó-Eb, foci-Eb) jövőre talán sor kerülhet.

giro d italia

Lewandowski: oda az Aranylabda

A Bundesligát, a Német Kupát és a BL-t is megnyerő Bayern München csatára igazán pechesnek érezheti magát: minden létező fórumon az év játékosának választották/választják meg, egyedül a France Football döntött úgy, hogy idén nem osztja ki az Aranylabdát. Pedig ő lehetett volna az első lengyel díjazott.

Lewandowski
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?