339 hajó ért célba az idei Kékszalagon

<p>A 43. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásversenyen az 590 induló hajóból az érvényes 48 órán belül, azaz szombaton reggel 9 óráig 339 egység ért célba.</p>

A viadal honlapja szerint utolsóként hajnali 5:13 órakor a Kepu nevű Rebell szelte át a célvonalat. Csütörtökről péntekre virradó éjjel számos hajónak fel kellett adnia a versenyt, mert a Balatonon átvonuló vihar következtében több vitorlás elsüllyedt vagy megsérült. Emberi sérülés nem történt.

Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő versenyén elsőként ismét Litkey Farkas ért célba, a Budapest Bank Lisa nevű hajóval 21 óra és 23 perc alatt teljesítette a mintegy 145 km-es távot. Ezzel Litkey és csapata 10. alkalommal győzött a Kékszalagon. Másodikként ért célba Rauschenberger Miklós a Vodafone-Budacash (Principessa) nevű hajójával (21 óra 49 perc), harmadikként futott be Király Zsolt a Sponsor Wanteddel (22 ó 27 p).

A kiírás szerint idén - páratlan évben - a hagyományos építésű hajók vehettek részt a viadalon, amelyen légvonalban 145 km-es távot teljesítettek a résztvevők. A versenyzők Balatonfüredről először Balatonkenesére, onnan Siófokra, majd a tihanyi szoroson át Keszthelyre vitorláztak, a befutó pedig ismét Balatonfüred előtt volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?