2-0-ás magyar győzelem Albánia ellen

Budapest |

<p>A magyar válogatott szombat este Albániát fogadta világbajnoki selejtezőn. Kiegyenlített első félidő után a második negyvenöt percben meggyőző játékot produkált és Torghelle Sándor, valamit Juhász Roland góljával 2-0-ra győzött.</p>

A magyarok kezdtek határozottabban, s bár az első lehetőség a vendégek előtt adódott, erre nyomban két helyzettel válaszoltak. "Ezután azonban nem tudtuk akaratunkat ráerőltetni ellenfelünkre,az albánok rendkívül szervezetten védekeztek, védelmük remekül zárt, ezért játékosainknak nem sikerült ziccerbe kerülni. Albánia gárdája megmutatta, miért áll a csoport élén, Arie Haan együttese tudatos, érett futballt mutatott be, sőt, majdnem vezetést is szerzett: a 37. percben Ervin Skela 18 méterről a keresztlécet találta el. Ezután előttünk adódott nagy lehetőség, Bodnár László lépett ki jó ütemben, helyzetbe is került, ám az egyik albán védő utolsó pillanatban mentett előle - így az első játékrészben nem esett gól" - áll az MLSZ sajtóközleményében.

A második félidőt igen lendületesen kezdte a magyar csapat, s ennek meg is lett az eredménye: az 50. percben Huszti Szabolcs bal oldali beadásara Torghelle Sándor érkezett remekül, és a csatár négy méterről a kapu közepébe fejelt (1-0). "Ezután is mi játszottunk fölényben, sokkal veszélyesebbek voltunk, mint az első félidőben, kihasználtunk, hogy az albánok az egyenlítés érdekében nyíltabbá váltak - érteékeli a meccset az MLSZ. - A középpályán egyértelműen fölénybe kerültünk, letámadásaink eredményesek voltak, válogatottunk játéka jelentősen feljavult. Jóval több helyzetünk volt, mint az albánoknak, és a 81. percben megszereztük második gólunkat is."
Dzsudzsák Balázs bal oldali szöglete után a labda pontosan érkezett Juhász Roland elé, s a Hajnal Tamás lecserélése óta a csapatkapitányi karszalagot viselő védő fejese után a labda a kapu bal oldalába került (2-0). A 87. percben Ansi Agolli a felső lécet találta el - ám a magyar győzelmet már nem fenyegette veszély.
"Az albán válogatott az első félidőben jól játszott, megakadályozott minket abban, hogy kibontakozzunk - nyilatkozta a mérkőzés után Erwin Koeman szövetségi kapitány. - Készültünk arra, hogy a baloldalon kerüljünk ellenfelünk védelme mögé, ez sikerült is, éppen egy ilyen szituáció után szereztük meg a vezetést. Mindkét csapat megpróbálta valóban játszani a futballt, a második félidőben ez nekünk sikerült és ezzel magunk mellé is tudtuk állítani a szurkolókat - akinek köszön, hogy ilyen sokan jöttek el. Nagy nyomás volt a csapaton, hiszen mindenki győzelmet várt tőlünk. Megérdemelten nyertünk és külön öröm, hogy gólt sem kaptunk."
"Örülök annak, hogy gólt szereztem, de annak még inkább, hogy biztonságosan, stabilan védekeztünk – mondta a második gól szerzője, Juhász Roland. - Próbáltunk türelmesen futballozni, az albánok kontrákra építettek, de a második félidőben feljebb mentünk, bátrabban futballoztunk, és ez meg is látszott az eredményen." (mlsz.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?