100 pontos meccsen szerezte első kosarát a komáromiak fiatalja

komáromi kosarasok
Komárom |

Nem akármilyen meccsen szerezte meg rövid élvonalbeli pályafutása első pontjait Halász Dániel, a komáromi férfi-kosárlabdacsapat tagja. 

A piros-fehérek szombaton, a losonciak ellen lépték át először az idényben a bűvös 100 pontos határt. S ki másnak a kosarával váltott volna háromjegyűre a komáromiak pontszáma, ha nem a 19 éves szélsőjével?

„Nagyon örülök az első pontjaimnak. Jó érzés volt, de meccs közben még nem foglalkoztam vele. Azóta viszont már visszanéztem párszor videón – mondta az Új Szónak Halász. – Először azt hittem, hármast dobtam, de közben ráléptem a vonalra, így kettőt ért. Üresen maradtam az akciónk végére, és elvállaltam a dobást.

A hármas pozíciót kedvelő kosaras elárulta, a távoli dobások nem a legerősebb oldala, de a lehetőséggel mindig élni akar. Ezúttal pedig eredményes volt, és – ahogyan arról már írtunk korábban lapunkban – befizethette az öltözői kasszába az első pontokért járó összeget. amely 10 euró helyett végül 14 lett. „Mivel enyém lett a 100. pont, ez emelt rajta kicsit” – jegyezte meg a rövidesen érettségiző középiskolás.

Az egyre több iskolai kötelesség miatt egy ideje már nem jár Zsolnára, ahol az extraligával párhuzamosan az I. ligában is kosarazott vendégjátékosként a helyi csapatban. A másokkal való összecsiszolódást ugyanakkor a komáromi csapatban is bőven gyakorolhatja: a BC-nél még az elmúlt napokban is zajlottak változások a játékoskeretben. Az idényben a negyedik vezetőedző, Ivan Djordjevics által irányított Duna-partiaktól menet közben, hosszabb-rövidebb idő után egy kisebb csapatravaló, hét (!) kosaras távozott eddig a szezonban. A légióskontingenst jelenleg Sal Nuhu, Zach Harvey, Dana Tate Jr., Ja'Qualyn Gilbreath és Alonzo Walker alkotja – közülük egyedül utóbbi van a komáromiakkal már az augusztusi felkészülés kezdetétől. 

„Nekem Tyrese Williams játéka tetszett eddig a legjobban, aki kora ősszel volt velünk. Ő nagyon jó fej” – választotta ki érdeklődésünkre személyes kedvencét Halász.

Ami pedig a csapat eredményeit illeti, hat fordulóval az alapszakasz vége előtt az ötödik helyen állnak a komáromiak 16 győzelemmel és 10 vereséggel – ugyanolyan mérleggel, mint az előttük álló Svit és Prievidza, és csak hajszálnyival rosszabbal, mint a Handlová (16/9). Azaz a listavezető lévaiak mögött hatalmas csata várható a második helyért (a hatodik helyezett iglóiak lemaradása már nagyobb). 

„A meccsről meccsre való haladás taktikáját követjük. Nem számolgatunk, most is egész héten kizárólag a Spišskí Rytieri játékára készülünk az edzéseken, mivel szombaton náluk lépünk pályára” – tette hozzá Halász, aki az egyre komolyabbá váló tét ellenére bízik benne, hogy tovább növelheti játékpercei számát.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?