Dudáš Milán öt gyermeket nevel, az élettársa elhagyta, csak a két legkisebbet vitte magával.

„Klári, ez te vagy? Rád sem ismerek, úgy meghíztál. Miért nem vigyázol magadra!” – harsogta egyik régi ismerőse, mikor belépett a szűk váróterembe. Szinte ordított a csend. Úgy érezte, minden tekintet rá szegeződik, hogy azonnal megnyílik alatta a föld, és menten elsüllyed. Lángolt az arca, forrt benne a méreg. Nem tudta, sírjon-e, vagy ordítson.

Szombat van. Mama ma reggel „hazatért”, a temetőben vártuk. Nehéz találkozás volt. Számomra különösen nehéz… hajnalban felébredtem, és rájöttem, hogy nem tettem meg három igen fontos dolgot. Valószínűleg ezek sem hosszabbították volna meg az életét, de legalább kellemesebbé tehették volna a kórházban töltött idejének egy részét.

„Szerinted butaság pozitívan gondolkodni? Meséld már el, hogy te mit értél el a negatív gondolataiddal?” – ezzel a frappáns mondattal találtam szemben magam a minap.

Az ember életében vannak olyan megélt helyzetek, amiket örömében talán világgá is kürtölne. És ott a másik véglet, amikor az események olyan nyomot hagynak, hogy legszívesebben elfelejtené, vagy jó mélyre eltemetné magában.

Azt mondják, a születésünk pillanatában ért hatások bevésődnek a tudatunkba, vagyis sorsunk már akkor eldől. Az már csak rajtunk áll, hogy életünk folyamán miképp sáfárkodunk vele. Legyen az tehetség, szerencse, akadályok sorozata vagy akár betegség. Krisztina története erre jó példa.

Anya lett, csaknem egy évtizede. A csodát, a felhőtlen boldogságot azonban rövidesen beárnyékolta a rettegés. Egyszerre volt benne csapongó öröm és mérhetetlen szorongás. Megállapították, hogy emlőrákja van. Katarína Olíková kétszer is versenyt futott az életéért. De kimászott a gödörből.

Az, ha egy gyermek egyik napról a másikra megváltozik, a megszokott vagy addig természetesnek hitt napirend hirtelen felborul, viselkedése eltér a megszokottól, az olyan legapróbb megnyilvánulások, amit talán egy kívülálló észre sem vesz, a szülőben nem kis aggodalmakat ébreszt. Eleinte nem értik, mi lehet a valódi ok, de érzik, sejtik, valami nem stimmel.

Molnár Réka, tavaly januárban szenvedett súlyos autóbalesetet Kulcsod és Nagymegyer között, ezt követően három hónapig kómában feküdt. Az orvosok egy centet nem adtak volna az életéért. Ma már, ha beszéde nehezen érthető is, kommunikál, a lábát is tudatosan mozgatja. Nagyot lépett a gyógyulás útján.

A tízéves Illés Nikolka hároméves koráig egészséges, bűbájos, csivitelő, izgő-mozgó gyerek volt, míg egy napon cserben hagyták az angyalkák: a losonci kislány megbetegedett. A diagnózis: polineuropátia, amely a környéki idegek autoimmun reakción alapuló működési zavara. Tolószékbe kényszerült, nem beszél, légzészavarral küzd, csövön keresztül táplálják.

Cseri Istvánék minden eurót kuporgattak, gyűjtést is szerveztek, hogy a kisfiuknak megfizethessék az operációt. A szülésnél Istvánka jobb karjában elszakadt egy idegszál, három pedig megsérült. Most úgy lóg a karja, mint egy rongybabának. Az összegyűlt pénzt a család soha nem látta, egy szélhámos az utolsó centig leemelte a számlájukról.

„Isten mindig mind a két kezével belenyúl az ember életébe. Amikor elvesz, ad is, és amikor ad, el is vesz.” Szabó Magda

Soha nem mehet fényre, mert az halálos veszélyt jelent. Zeman Tomika ritka, örökletes betegségben szenved: a 11 éves kisfiú diagnózisa xeroderma pigmentosum. A holdfénygyermek bőre nem tűri az UV-sugarakat, a napfény hatására a sejtek elhalnak.

„Gyerák Zsóka vagyok, 2. osztályos. Családommal Pozsonyeperjesen lakom. 2012 karácsonya előtt születtem ikerterhességből. Sajnos, nekem kevés oxigén jutott, így mozgáskorlátozott lettem, és a látásom is nagyon sérült. Szeretek iskolába járni, szeretek olvasni, ezért szükségem lenne egy speciális hordozható nagyítógépre, hogy iskolában és otthon is tudjak olvasni. Így az iskolában is teljes értékű tanuló lehetek.”

„Gyerák Zsóka vagyok, 2. osztályos. Családommal Pozsonyeperjesen lakom. 2012 karácsonya előtt születtem ikerterhességből. Sajnos, nekem kevés oxigén jutott, így mozgáskorlátozott lettem, és a látásom is nagyon sérült. Szeretek iskolába járni, szeretek olvasni, ezért szükségem lenne egy speciális hordozható nagyítógépre, hogy iskolában és otthon is tudjak olvasni. Így az iskolában is teljes értékű tanuló lehetek.”