Hány arca van a segítségnek?

Azonnal indulni akartam, hogy a Vasárnap is segítsen. Indulás előtt felhívtam az apukát telefonon, szúrópróbaként feltettem pár kérdést. A válaszok azonban kétséget ébresztettek bennem. Miután beszéltem az őket segítő szervezetek vezetőivel – a budapesti Papp Lászlóval és a farkasdi Bordovács Karvai Anett-tel –, abban maradtunk, hogy a legközelebbi látogatásukat követően megbeszéljük a témát.

Nagy volt a meglepetésem, mikor másnap egy telefonos üzenetet kaptam, melyben az apuka ezt írta: „Nem szeretném, ha a sajtó írna rólam. Köszönöm.” Tömör, de érthető. Papp László, a Lélekgyógyító Alapítvány életre hívója döbbenetemre nem lepődött meg. Látogatásuk alkalmával megbizonyosodtak ugyanis olyan dolgokról, melyek igazolták, hogy az apa visszaélt a helyzettel, a pénzt elitta, eljátszotta, kölcsönöket halmozott fel, hitelre vásárolt, a gyerekeknek meg nem volt otthon semmi ennivaló. „Bár most van az apának munkája, kértem, hogy ne adjanak neki hitelt. Több száz euró támogatást kapnak egy hónapban. Mi decemberben szintén több száz eurót adtunk számukra, de január végén már kölcsönért küldte a gyerekeket. Hogyhogy nem elég a pénz? Az apára rá kell parancsolni, hogy ne menjen a kocsmába. Most megijedt, de nem is tehet róla, ő ebben nőtt fel, nem érti, hogy bajt csinált. Az ember sajnálja a gyerekeket, akik semmiről nem tehetnek, de ebben nőnek fel ők is” – mondta Papp László, akit érthetően nyugtalanít ez a helyzet.

Nem riaszthat vissza
Riportútjaim során magam is beleszaladtam már hasonló esetekbe, amikor valaki rafináltan próbál átverni. Ez azonban nem riaszthatja vissza azokat, akik jó szívvel segítenek az igazán rászorulókon. Papp László, aki maga is mélyszegénységben nőtt fel, évek óta járja Szlovákia déli vidékeit. „2008 óta foglalkozom jótékonysággal, különböző alapítványokat vezettem. 2012-ben létrehoztam egy támogató közösségi oldalt a Facebookon, amit ma negyvenezren követnek. Innen jött a gondolat 2015-ben, hogy legyen egy alapítvány, próbáljunk meg az embereknek először lelkileg segíteni. Így kezdődött.”

Gyűjtöttek adományokat, melyeket gyűjtőhelyekre vittek. Mindent iratokkal dokumentáltak, hogy bármikor ellenőrizhető legyen. Eljutottak sok olyan helyre, ahol nagy szükség volt a segítségükre. Tevékenységük Magyarországról egy idő múltán átívelt a határon túlra is – Szlovákia magyarlakta területeire. Egy királyhelmeci család atrófiában szenvedő kislánya volt vidékünkön az első, akinek jelentősebben segítettek. „2016 végén kerültünk velük először kapcsolatba, akkor még nem volt meg az alapítványunk. A mozgássérült lány számára szükséges kerekesszékre nem akart összejönni a pénz, pontosabban annak a fele. Ezért kezdtünk el gyűjteni, majd az alapítvány munkatársaként Anett két rendezvényt is szervezett, ezeken Vadkerti Imréék is felléptek. Így lett meg a szükséges közel 1600 euró. A pénzt mi magunk vittük el a családnak” – meséli Papp László. Az említett hölgy nem más, mint a dunaszerdahelyi Bordovács Karvai Anett, végzettsége szerint egészségügyi nővér, aki 2019-től az alapítvány szlovákiai társszervezetének, az Ember az emberért Polgári Társulásnak a vezetője.

Helmectől Pozsonyig
Ott segítenek, ahol épp szükség van rájuk. Tekintet nélkül nemzetiségre, vallásra, bőrszínre. Oda mennek, ahonnan jön a segélyhívó jel. Minden csütörtökön telepakolják a kis teherautót, s indulnak körútra, viszik a rakományt. „Kamocsán esett meg először, hogy jelezték nekünk, ne támogassunk egy családot, mert visszaélnek vele. Mi azonban, látván a két beteg gyermeket, azt gondoltuk, hogy irigységből teszik. Később sajnos meggyőződtünk róla, hogy az emberek igazat mondanak, végül megszüntettük a támogatásukat. Ilyen dolgokra manapság nagyon odafigyelünk.”

Pozsonyba is eljutottak, egy szlovák nagymamához. „Őt egy közös ismerősünk ajánlotta figyelmünkbe. A lánya drogos volt, s a bíróság neki ítélte az unokáját. A nagymama azóta is becsülettel ellátja ezt a nehéz sorsú lányt. Egy alkalommal elhoztuk őket a budapesti cápás állatkertbe, a Tropicariumba. Sokáig jártunk hozzájuk, a járvány kitöréséig rendszeresen vittünk adományokat. Igen becsületes ez az asszony, amire már nem volt szükségük, azt mind továbbküldte, hogy vigyük oda, ahol hiányzik.”

Galántán egy roma családnak kellett a segítség. „A tizenegy gyerek és anyjuk egy alkoholista apa mellett küzdött a túlélésért – folytatja Papp László. – Mindegyik gyerek jó tanuló volt, el is különültek a telep többi lakójától. Vittünk nekik élelmiszert, Anett főzött is. Azon a télen Budapestről szállítottunk fát, hogy legyen mivel fűteniük. Hála Istennek kimásztak a pokolból, már nem ott élnek, egy mezőgazdasági vállalkozótól munkát és lakást is kaptak. Jó érzés tudni, hogy túl tudták élni az akkori nyomorúságos körülményeket, s képesek voltak tovább lépni.”

Ember az emberért
Sokan keresik meg őket, nemcsak maguknak kérnek segítséget, hanem rászoruló családoknak is. „Rengeteg az adomány, régi fotelokat, székeket, bútort is gyűjtünk, olyat is, amit el tudunk adni Budapesten, minden teljesen törvényes, mi ebből tudjuk finanszírozni a körutakat. Meg néha a saját fizetésünkből – mondja Papp László, de közben legyint. – Ez az én alapítványom. Nem mintha olyan gazdag volnék, de örülök, hogy működik, hisz nagyon nagy szükség van rá.”

Mióta létrejött, kétezer családnak segítettek, csak ruhaadományból négytonnányit juttattak el a különböző falvakba. „Talán a legnagyobb összefogás tavaly tavasszal volt, Kárpátaljáért kezdtünk el gyűjteni. Ebbe bekapcsolódott a peredi és a királyrévi önkormányzat és sok magánszemély. Gyűjtőpontok létesültek Dunaszerdahelyen és másutt is. Az összegyűlt 7-8 mázsányi élelmiszert és tisztítószert elvittük Záhonyba egy ottani gyűjtőhelyre. Utána a Felvidéken és Magyarországon felajánlott, szintén több mázsányi adomány került olyan tömegszállásokra, ahol kárpátaljai menekültek laktak. Április elsején egytonnányi adománnyal mentem át Kárpátaljára, ahol a háború kitörése után kapcsolatban voltunk pedagógusokkal, települések polgármestereivel.”

***

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. február 28-ai számában jelent meg