Rekord: átlépte az európai labdarúgás bevétele a 25 milliárd eurót

MU
London |

Rekordot döntött az európai profi labdarúgósport, amelynek összesített bevétele először lépte át a 25 milliárd eurót a tavalyi szezonban.

A Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég 27 éve állítja össze az európai labdarúgás pénzügyi mérlegét – Annual Review of Football Finance – az előző évadra visszatekintve.

A Londonban ismertetett új összesítés kimutatja, hogy a 2016/17-es szezonban az európai futballpiac 25,5 milliárd euró bevételt ért el, 4 százalékkal többet, mint 2015/16-ban.

A növekedés fő hajtóerejét az Öt Nagy, vagyis az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol első liga adta. Ezek együttes bevétele 2016/17-ben 1,3 milliárd euróval, 9 százalékkal 14,7 milliárd euróra nőtt a Deloitte számításai szerint.

A ház kimutatta azt is, hogy az angol Premier League, a német Bundesliga és a spanyol La Liga működési szintű eredménye egyenként most először meghaladta a 300 millió eurót.

A tanulmány szerint a Premier League klubjai a bevételi versengésben továbbra is utcahosszal megelőzik az európai ligákat: az angol futball felső osztályának együttes bevétele 2016/17-ben – az évad egészére vetített átlagos árfolyamon átszámolva – 5,3 milliárd euró volt az előző szezonban mért 4,9 milliárd euró után.
 


A Deloitte számításai alapján a Premier League tavalyi bevételei 86 százalékkal haladták meg a második helyezett spanyol La Liga 2,85 milliárd eurós éves bevételét.

A harmadik helyen a Bundesliga áll 2,79 milliárd euróval, a negyediken az olasz Serie A klubjai 2,075 milliárd euróval, és a felső ötös mezőnyt a francia Ligue 1 zárja 1,64 milliárd eurós bevétellel.

A Serie A bevételei most először haladták meg a 2 milliárd eurót, miután 8 százalékkal növekedtek egy év alatt. Ez nem kis részben egyetlen klub, az Internazionale bevételnövekményének eredménye.

Az Öt Nagy közül a Bundesliga mérkőzéseire látogattak ki a legtöbben az elmúlt évadban: a német első osztályú bajnokság meccseit átlagosan 40 693 szurkoló nézte a stadionokban. A Premier League mérkőzéseire átlagosan 35 838-an váltottak jegyet, a másik három nagy európai liga meccsein 21-27 ezer között volt az átlagos nézőszám.

A stadionkihasználtság rangsorát ugyanakkor a Premier League vezeti, 96 százalékos átlagos telítettséggel. A Bundesliga csapatainak stadionjai átlagosan 91 százalékig teltek meg 2016/17-ben, a Serie A stadionkapacitásának meccsenkénti átlagos kihasználtsága viszont csak 52 százalék volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?