A magas energiaárak, valamint a szakemberhiány minden pékséget sújt Szlovákiában. Ilyen körülmények közt nem könnyű fennmaradni. Az idén 30 éves gútai Lebeco pékség a nehézségek ellenére is képes hozni a minőséget elfogadható áron. Friss, illatos péksüteményeik egyre szélesebb régióban érhetők el.
Lebeco – friss, illatos péksütemények üzletlánci árakon
Akár hatszor magasabb gázárat és háromszor magasabb villanyáramot kell fizetnie a pékségeknek. Emiatt manapság a pékségek nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A gútai Lebeco azonban megtalálta azt az utat, amelyen a magas energiaárak mellett is képes minőségi termékeket készíteni. „Véleményem szerint a legrosszabb helyzetben a közepes méretű pékségek vannak, mint amilyenek mi is vagyunk. Arra kell törekednünk, hogy olyan jó minőséget hozzunk, mint a helyi kis pékségek. Viszont ezt olyan árak mellett kell megtennünk, mint amilyen áron az üzletláncok kínálják a péktermékeket” – mondta Lévai Leonard, a pékség tulajdonosa.
Mindezt úgy sikerült elérniük, hogy saját üzletláncot hoztak létre, amely sok kis boltból áll. Gúta vonzáskörzetében 19 stabil mintaboltot, négy mozgó boltot, és most már 1 élelmiszerboltot is működtetnek. Itt természetesen elsősorban a frissen sült, illatos, ízletes péktermékeiket kínálják, amelyek közül a legkedveltebb talán a gútai krumplis kenyér, amely főtt burgonya hozzáadásával készült, továbbá a lassú erjesztésű kovászos parasztkenyér, a tönkölybúza-kifli, a sokmagvas vitakifli, a dalmanka kifli, amely forrázott magvak hozzáadásával készül, valamint a rozs zsemle. „Nagyon szeretik még a vásárlóink a pogácsákat, a hajtogatott, töpörtyűs, négysajtos pogácsát, vagy a krumplis fokhagymás háromszöget” – mondja Lévai Leonard. Természetesen a mákos, diós, túrós, kakaós, gyümölcsös töltelékkel készült édes termékek széles skálája sem maradhat el. Ezeket a termékeket szállítja naponta kétszer mintaboltjaiba, és a kisebb üzletekbe a pékség. „A nagy külföldi üzletláncokkal nem működünk együtt, csak két kisebb hazaival. Inkább létrehoztunk egy saját kis üzlethálózatot” – mondja a pékség és a hálózat tulajdonosa.
Korábban azonban ez nem így volt. A pékség mintegy 30 évvel ezelőtt, amikor a tulajdonos édesapja, Lévai Béla elindította a vállalkozást, szinte csakis üzletláncokkal dolgoztak együtt. „A jelenlegi energiaárak, és a nagy üzletláncok polcdíjai mellett egy közepes méretű pékség csak nagyon nehezen tudna fennmaradni. Ezért már évekkel ezelőtt úgy döntöttünk, nem dolgozunk együtt a nagy üzletláncokkal, inkább saját hálózatot hozunk létre. A minőségre törekszünk nem csak a saját termékeinket illetően, hanem a többi terméket tekintve is, amely a boltjainkban megtalálható. Követelmény a házias jelleg, és az, hogy ezek a termékek ne legyenek megtalálhatók az üzletláncokban. Nagyon kedveltek a homoktövisből készült termékek, a Cserpes tejtermékek, a Bognár mangalicakolbász, vagy a Nagykesziről származó tésztafélék. A pékségünk kínálatában már cukrászkészítmények is megtalálhatók. Arra is odafigyelünk, hogy a péksüteményeink lehetőleg csallóközi alapanyagból készüljenek” – mondja Lévia Leonard.
A Lebeco a járványidőszak alatt sem tétlenkedett, sorra nyitotta meg üzleteit Tavaly például Vágselyén és Nagymegyeren nyitott mintaboltot, idén Marcelházán és Farkasdon. Az előbbi két kisvárosban az üzlet előtt kisebb őstermelői piacot is létesített. Vágselyén, Nagymegyeren és Ógyallán pedig helyben sütik a péktermékeket, ide ugyanis kemencét is telepítettek. A termékek 90%-át a saját üzleteibe szállítja, csupán 10 %-a kerül az említett hazai üzletláncokba, illetve kisebb üzletekbe.
Az elmúlt 30 év alatt a pékség óriási fejlődésen ment keresztül. „Édesapámnak köszönhetően jó alapokkal indultunk, ő még ma is bejár a cégbe, ő végzi a minőségellenőrzést. Az idő múltával azonban reagálni kellett az újabb kihívásokra, igazodni kellett a piaci követelményekhez, ezért is változtattunk az üzletpolitikán, és inkább saját hálózat kiépítésébe kezdtünk. Ennyi év távlatából most már elmondhatom, hogy jó utat választottunk. Ahogy annak idején édesapám engem is igyekezett bevonni a pékszakmába, most már én is tanítgatom a 12 éves fiamat. Épp a napokban készülnek a pékségbe a barátjával, hogy kipróbálják a kifli sütését. Remélem, hogy nekem is sikerül egyszer továbbadni a szakmát a családon belül” – mondja Lévai Leonard a családi vállalkozásként működő cég tulajdonosa.
(czm)
Lebeco s.r.o.
Remeselnícka 4
Kolárovo
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.