Jöjjön el Karvára, a PIACunkra

piac

Karva község és a Slow Food Pressburg meghívja Önt az első PIACunkra, amely 2023. július 1-én lesz a karvai Dunakorzón.

A naše TRHy (Mi piacaink) olyan hely, ahova Önök bevásárolni, találkozni ismerkedni jönnek, kellemes társaságban elidőzni egy jó étel, ital mellett. Piacaink közös kódex szerint működnek, amely a Slow Food nemzetközi mozgalom értékei és elvei alapján működnek, melyeket egy egyforma értékeket és szabályokat valló közösség igazgat. Piacaink által ismerhetik meg a kis földműveseket, családi farmokat és kézműveseket, és kivételes különlegességeket kóstolhatnak meg, ezen felül pedig akár néhány szép élményt is hazavihetnek.

Karva község társaságunkkal, a Slow Food Pressburggal, de főként a régió farmereivel és kézműves élelmiszergyártóival együttműködve az első ilyen fajta vásárt szervezi a Dunamente régiójában, ezzel is törekedni kíván a nagy presztízzsel bíró Slow Food Trhov Zeme (Föld Slow Food Vásárai) nemzetközi statútum elérésére. (PR)

piac

Július 1-jén, a karvai Dunakorzón a következő termelőkkel találkozhat:

 

 (PR)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?